Hercegfalvi azonnal piros lapot kapott
Hercegfalvi Zoltán nyáron érkezett a MLS-ben szereplő Kansas City Wizardshoz, a hét végéig kellett várnia a bemutatkozásra. A Wizards a Chicago Fire-t fogadta odahaza, a Community America Ballparkban. Nemcsak Hercegfalvinak, a csapat új edzőjének, a Rába ETO egykori 67-szeres amerikai válogatottjának, Vermes Péternek is ez volt az első meccse. Vermes Curt Onalfót váltotta, az eddigi pocsék szereplés után. A Kansas a keleti divízióban csak az utolsó előtti helyen áll, hét pontra a rájátszást érő negyedik helytől.
Hercegfalvi a 63. percben állt be Adam Cristman helyett. Nagyon idegesen kezdett a hátán a keresztnevét szerepeltető magyar. Előbb Roger Espinozával ütközött keményen, majd a 85. percben véget is ért számára a meccs. A szintén csere Mike Banner száguldott a Wizards kapuja felé, Hercegfalvi nagyon csúnyán rátartott a lábára.
Jorge Gonzalez játékvezető nem sokat gondolkodott, azonnal kiállította a magyar játékost, aki többmeccses eltiltásra számíthat. A sértett Banner négy perccel később eldöntötte a meccset.
A találkozót egyébként a Chicago Fire nyerte, 2005 október 1. óta először nyert a Kansas City otthonában. A gólokat Chris Rolfe a 13., és Mike Banner a 89. percben lőtte. A találkozót 9974-en látták.