Szombaton a magyarok miatt telik meg a Puskás

Az utóbbi években a magyar futball elérte az abszolút mélypontot, a válogatottat 2007 októberében Málta intézte el, a klubcsapatokat liechtensteini és moldáv csapatok ejtették ki, így elmondhatjuk, szinte a semmiből érkeztek az első pozitív jelek.

A 2008 júliusi U19-es Eb-bronzérem után Erwin Koeman válogatottja zsinórban négy meccset nyert, a Debrecen fantasztikus bravúrjával együtt 2009 őszén nemcsak BL-meccsekre készülhetnek a magyar szurkolók, de a válogatott is továbbjutást érő helyének megtartásáért fogadhatja a csoport legerősebbnek tartott csapatait, Svédországot és Portugáliát.

A magyar válogatottnak minden győzelmet, megszerzett pontot meg kell becsülnie, nincs már szinte senki, aki ellen okunk lenne esélyesnek kezelni magunkat. A csoport második helyéhez elég volt a két alánk rangsorolt csapatot oda-vissza legyőzni, mivel azonban ez az utóbbi időben rendszerint gondot okozott, elmondhatjuk: Koemannal akkor is előrelépett a válogatott, ha végül mindkét budapesti meccsét elbukja, és a játéktudás alapján reálisnak mondható 4. helyen végez.

A magyarok sorsolása tökéletes, és a csapat ki is hozta belőle, amit ki lehetett, nem véletlen, hogy még a szeptemberi selejtezők előtt szerződést hosszabbított a szövetség a holland kapitánnyal. Koeman egyébként nem áltat senkit, pontosan tudja, mit várhat csapatától, és tisztában van azzal is, amit egyébként nem mond ki: a véletlenen múlik, hogy a kulcsjátékosaiból éppen hánynak van olyan napja, amikor képes maradéktalanul elvégezni a rábízott feladatot.

A holland alatt több arcát is megmutatta már a válogatott, a szombatra jövendölt telt ház nem is a játéknak, hanem az eredményeknek szól. A 2. helyhez már jár a világbajnokság ígéretét hozó remény, ami annyira felajzotta az ehhez hasonló sikerektől évek óta elszokott szurkolókat, hogy szombaton a Puskás Ferenc Stadion környékén feltűnnek a jegyüzérek, ami utoljára a Manchester United érkezésekor fordult elő.

A különbség, hogy most nem az ellenfélre lesznek kíváncsiak a szurkolók. Mostantól csak jobb, nevesebb csapatokkal találkozik a válogatott, mindegyikben játszik majd néhány olyan világsztár, amilyen nekünk nincs, és egy darabig még nem is lesz. Mégsem lesz a 41 ezer szurkoló között sok, aki Zlatan Ibrahimovic, vagy Cristiano Ronaldo miatt jön ki szombaton és szerdán a Puskásba.

Svédország legyőzése nem juttatja ki a világbajnokságra a magyar válogatottat, ahogy egy vereség sem jelenti azt, hogy ugyanott tartana a csapat, mint néhány éve. Koeman feladatának első része az volt, hogy idegenben ne kapjunk ki Moldáviától és Máltától, aki ennél tovább gondolkodott, az rosszul helyezte el Magyarországot a világ futballtérképén. Ezt a lépést megtette a csapat, de a következő még nem a világbajnokság.

Nagyon mélyről jövünk, lehet, hogy ez a generáció még nem is jut igazán közel ahhoz, hogy végig harcban legyen a kijutásért. Amikor Koeman átvette a válogatottat, azt írtuk, a holland csapatától annyit várunk, hogy játékával állítsa maga mellé a közönséget, és harcoljon mindenki ellen, hitesse el, hogy győzni akar. A gyáva alibizés kiirtása, és a közönség szeretete már megvan, a játék néhol döcög, de legalább már van minek döcögnie.

1986 óta egyetlen olyan selejtezősorozat volt, ahol legyőztünk egy továbbjutó csapatot (Lettországot hazai pályán 3-1-re verte Gellei Imre csapata). 1995 óta nem tudtunk egy olyan válogatottat sem legyőzni, amely a selejtező-sorozat kezdetet előtt ott volt az aktuális világeseményen (Halmai Gábor góljával a vb-bronzérmes Svédországot vertük). A következő lépés lehetne mondjuk az, hogy a fenti két statisztikát felülírjuk.