A Napoli játékosai még be sem melegedtek, az Inter az 5. percben már 2-0-ra vezetett a Serie A 5. fordulójában. A két nyáron igazolt csatár, Samuel Eto’o és Diego Milito góljaira az első félóra végén még rátett egyet egy másik nyári szerzemény, a középhátvéd Lucio, gyorsan eldőlt a mérkőzés.
A Napoli Ezekiel Lavezzi góljával szépített, de esélye sem volt a pontszerzésre a 3-1-es győzelmével élre álló Inter otthonában. (A Juventus még visszaelőzhet, ha holnap megveri a Genoát).
Kikapott Udinében a Milan 1-0-ra, ráadásul elveszítette Matthieu Flaminit, akit második sárga lapja után kiállítottak. Az Udinese győztes gólját az idén már hét találatnál járó Antonio Di Natale szerezte.
Fordulatos, jó meccset játszott Palermóban a Roma, amely kétszer is vezetni tudott Szicíliában, mégis Francesco Totti 88. percben esett büntetője kellett ahhoz, hogy 3-3-ra hozza a mérkőzést.
A Debrecen BL-ellenfele vette el a negyedik fordulóig százszázalékos Sampdoria veretlenségét: a Fiorentina a montenegrói Jovetics, és Alberto Gilardino góljaival 2-0-ra nyert. Folytatja jó szereplését az újonc Parma, amely meglepetésre idegenben verte a Laziót (a rómaiak egy félidőt emberhátrányban játszottak, így lett 1-2). A másik két idén feljutott csapat viszont kikapott: a Livorno Bolognában (2-0-ra), a Bari pedig hazai pályán a Cagliaritól (0-1).
Antonio Contéval a kispadon is csak döntetlent játszott az Atalanta, de ezzel is első pontját szerezte a bergamói csapat, nem született gól a Siena-Chievo meccsen sem.