Totti mezét visszadobták a Roma-ultrák
A Serie A 4. fordulójában a Roma a szezon játékát nyújtva nagyon megverte a Fiorentinát. A hazaiak erősen bekezdtek, fél óra után már 2-0-ra vezettek, de erről a csapat szurkolóinak egy része, a Curva Sud szinte teljes egészében lemaradt, mert a rossz szezonkezdet miatti tiltakozásul csak a 20. percben foglalták el helyüket.
A Roma kapitánya, Francesco Totti két gólt jegyzett, a harmadik találat előtt pedig ő tette Daniele De Rossi fejére a labdát, így a Siena elleni győzelem után ismét komoly része volt csapata sikerében. Ennek ellenére a meccs végén a keményvonalas szurkolók visszadobták a pályára a kapitány nekik ajándékozott mezét.
„Nagyon fáj, ami történt, mélyen megbántott az eset – mondta a Corriere dello Sportnak Totti. – Vasárnap észre sem vettem, hogy mi történt, egy barátom hívott fel később, ő mesélte, hogy visszadobták a mezemet. Hogy legközelebb is kidobom-e, még nem tudom.”
Az ultrák időközben elmondták, hogy nem a játékosnak, és az újabb ötéves szerződéshosszabbítása körül kialakult vitáknak volt köszönhető az akciójuk, csak a rossz szezonkezdet miatt tüntettek. „És ez vajon mit változtat a lényegen?” - kérdezett vissza Totti, aki közel 15 év alatt 200-nál is több gólt lőtt egyetlen klubjánál.