A gyengék között az Eb-selejtezőkön is
További Futball cikkek
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
A magyar futballválogatott a negyedik helyen végzett a világbajnoki selejtezőcsoportjában. Ez megfelel a realitásoknak, hiszen a selejtezők sorsolásakor is a negyedik kalapból húzták ki Magyarország nevét.
A nálunk magasabban jegyzett együttesek elleni hat meccsen úgy szereztünk négy pontot, hogy az utolsó, dánok elleni megnyert meccsnek már semmi tétje nem volt. Tehát öt meccsen egy pontot szereztünk és két gólt lőttünk, igaz, egyiket sem kidolgozott akció végén.
Nem meglepő, hogy a magyar csapat a 2012-es Eb-selejtezők sorsolását is a negyedik kalapból várja majd, esélye sem volt előrébb kerülni.
Az Eb-re az UEFA 53 tagországa nevezett, de a lengyelek és az ukránok a rendező jogán automatikus résztvevői a tornának. A fennmaradó 51 csapatot kilenc csoportba osztják, hatban hat csapat, háromban pedig öt együttes küzd 2010 szeptembere és 2011 novembere között oda-visszavágós alapon.
A kilenc csoportgyőztes és a legjobb második automatikusan továbbjut, a további nyolc második négy párban küzd meg a fennmaradó négy helyért.
A kiemelést a 2010-es vb-selejtezők befejezése után készítik el, a 2006-os és a 2010-as selejtezőkön és a 2008-as Eb-selejtezőn elért eredmények számítanak bele. Ez alapján Magyarország a negyedik kalap második legerősebb csapata, a dániai sikerrel sem tudta megelőzni Ausztriát, és ezzel a harmadik kalapba kerülni.
A magyar válogatott akár egy Anglia, Szerbia, Írország, Montenegró ötösbe is kerülhet, de nem elképzelhetetlen egy Svédország, Szlovákia, Ausztria, Liechtenstein, San Marino felállású hatos csoport sem.
1. kalap: Spanyolország, Németország, Hollandia, Olaszország, Anglia, Oroszország, Horvátország, Franciaország, SvédországA jelenlegi rangsor
2. kalap: Portugália, Szerbia, Csehország, Svájc, Dánia, Görögország, Törökország, Szlovákia, Románia
3. kalap: Izrael, Írország, Bulgária, Finnország, Norvégia, Bosznia-Hercegovina, Skócia, Észak-Írország, Ausztria
4. kalap: Lettország, Magyarország, Szlovénia, Litvánia, Fehéroroszország, Wales, Belgium, Macedónia, Albánia
5. kalap: Ciprus, Észtország, Grúzia, Moldova, Montenegró, Örményország, Izland, Kazahsztán, Liechtenstein
6. kalap: Luxemburg, Azerbajdzsán, Málta, Feröer-szigetek, Andorra, San Marino.