Elköszönt a legjobban focizó krikettjátékos

Allan Border – vágta rá Christian Vieri gondolkodás nélkül arra a kérdésre, hogy ki volt gyermekkori példaképe. A szóban forgó sportolót valószínűleg kevesen ismerik fel névről, Border az ausztrál krikett-válogatott kapitánya volt, hazájában élő legenda, de hogy egy 50-szeres olasz válogatott, karrierje során 14 profi csapatában csaknem 200 gólt vágó futballistának miért egy ausztrál krikettjátékos a kedvenc sportolója, az magyarázatra szorul.

Christian Vieri Bolognában született 1973. július 12-én, de négyéves korában családjával Ausztráliába költözött, ahol apja, Roberto a sidney-i Marconi futballcsapat játékosedzője volt. A kis Bobo itt kezdett ismerkedni a sportokkal, de a futballhoz nagyon ügyetlen volt, így krikettezni kezdett, és ebben már sokkal több sikerélménye volt. Balkezes ütőjátékosként óriási jövőt jósoltak neki.

Aztán valahogy mégis a futballnál kötött ki. Pedig első ausztrál edzője azt mondta róla, kizárólag bal lábbal képes a labdába érni, és olyan eszetlenül rohangál a pályán, mint egy csirke, akinek levágták a fejét. A rohangálás, és a bal láb megmaradt, amikor a család visszatért Olaszországba, de a Vieri játékára használt jelzők alaposan megváltoztak.

Alacsonyabb osztályú kluboknál kezdte pályafutását, de mindenhol jó gólátlaga volt. Ez szúrt szemet a Juventusnak, ahol 96/97-ben a csapat házi gólkirálya lett holtversenyben Alen Boksiccsal. A torinóiaktól már sztárként távozott, hogy Spanyolországban teljesedjen be pályafutása (ez nem gyakori olasz játékosok esetében): az Atlético Madridban 24 bajnoki meccsén 24 góllal lett gólkirály, ehhez még öt nemzetközi kupagólt is hozzátett, köztük az emlékezetes PAOK elleni csodával.

Egyetlen szezon után a csúcson lévő Lazio következett, a rómaiaknál is jó évet futott a csatár, 98/99-ben, bár a nemzetközi kupában csak egyetlen gólt szerzett. Ezt az egyet viszont jól időzítette, mert a KEK utolsó kiírásának döntőjében talált be, hozzásegítve csapatát a kupagyőzelemhez. Nem csoda, hogy a Laziótól már csak világrekordot jelentő összegért engedték el, de az Inter által kipengetett 32 millió font minden egyes pennyjéért megdolgozott Milánóban.

Sorozatos sérülései ellenére egészen elképesztő gól/meccs mutatóval húzott le hat évet: 1999 és 2005 között az Internél 144 meccsén 103-szor talált be. Volt gólkirály is, de az áhított címek elkerülték a csapatot, hiába rohamoztak a Vieri-Ronaldo kettőssel: a bajnoki címet hihetetlen körülmények között bukták el az utolsó fordulóban 2001/02-ben, a BL-ben pedig (a sérült Vieri nélkül) az elődöntőben a Milan állította meg az Intert.

Milánó után már elkerülték a nagy sikerek a játékost, a város másik csapatából gyorsan lelépett (nyolc meccs jutott neki a Milanban), aztán a Monaco következett, majd visszatért Olaszországba, hogy az Atalantánál, később a Fiorentinánál teljesítsen szolgálatot. Pályafutását végül a bergamóiaknál fejezte be, harmadjára volt az Atalanta játékosa. Hogy gólt lőni nem felejtett el a sztárkluboktól való távozása után, azt itt is bizonyította.

Bobo nagyon érdekes figurája volt a nemzetközi futballnak. A nyakatlan melák egyáltalán nem nézett ki futballistának, mégis az utóbbi tíz év egyik legjobb olasz csatára volt. Ennek ellenére az olasz média folyamatosan támadta, amiért egy darabig finom akcentussal beszélte az olaszt. Volt egy szerencsétlen kijelentése is: ha ugyanannyit fizetnének neki krikettjátékosként, gondolkodás nélkül újra nyújtódeszkát ragadna.

Az egykor olasz és spanyol gólkirályi címet szerzett, olasz bajnok, kupagyőztes, Szuperkupa-győztes, KEK-győztes, U21-es Európa-bajnok, kétszeres Év játékosa (Serie A) futballista október 20-án jelentett be visszavonulását. Mármint a futballtól, mert lehet, hogy krikettjátékosként még levezet, hiszen még csak 36 éves.