Eufrozina, Kende
5 °C
15 °C

Kilátástalan vergődés Belgiumban

2009.11.14. 23:52
Vereséggel fejezte a 2009-es évet a magyar labdarúgó-válogatott, a ténynél bosszantóbb volt a játék. Belgium könnyedén nyert, igaz, a harmadik gólt egy megdöbbentő tizenegyes után érte el.

51 éve nem nyert Belgium ellen a magyar labdarúgó-válogatott, ez a kellemetlen sorozat akár meg is szakadhatott volna, hiszen a világranglistán az ötvenedik Magyarország 18 hellyel előrébb van.

A belgák a magyarokhoz hasonlóan ugyancsak negyedikek lettek selejtezőcsoportjukban, Észtországtól is kaptak, akik mögöttük végeztek.

Mindenki nagyon mondogatta, hogy manapság már nincs tét nélküli mérkőzés, erre viszont azonnal rácáfolt ez az összecsapás. A magyar csapat rendkívül kényelmesen játszott az első félidőben, a felállás alapján hihettük, végre megpróbálunk két csatárral játszani, hiszen Rudolf Gergely is ott volt a pályán. Gyorsan szembesülhettünk viszont azzal, ő hátravontan játszik - alig ért labdához -, és Torghellének megint egyedül kell őrlődnie a védők között.

A belgák aktívabbak voltak, de sokáig a kapura ők sem jelentettek különösebb veszélyt, mígnem Bodnár könnyelműen elveszített egy labdát, nem tudta visszaszerezni Hazardtól, a jobb oldalról visszajött labdát Fellaini szép mozdulattal ballal maga elé tette - Vanczák és Tóth Balázs ezt végignézte - és spiccel, jobbal, 15 méterről a bal felsőbe lőtt.

A második félidőben változott a csapat szerkezete, beállt például Priskin Tamás, és lett két csatárunk. Veszélyesebbek is lettünk, de egy szabadrúgás után Horváth Gábor rossz irányba csúsztatott egy labdát, a bal oldalon fellépő Vermaelen ballal kapásból a rövid sarokba passzolt (előtte Fellaini öt méterről mellé pöckölt egy labdát, amit gyönyörűen vett át).

Egy újabb Hazard-szabadrúgás után - a középpályás mindhárom gólban benne volt  - megdöbbentő tizenegyest ítélt Piccirillo játékvezető. Juhász ölelésében valóban elesett belga csatár, de ilyenért talán még sohasem fújtak büntetőt.

Juhász sárgát is kapott emellé, úgy kellett elterelni a bírótól, az általában nem higgadt Torghelle járt élen a csitításban. A labda mögé Miralles állt, kicsit fölényes volt, Fülöp bal kézzel érintette is, de kiütni nem tudta a lövést.

Dzsudzsáknak még volt esélye a szépítésre, Priskin belőtt labdájára jól érkezett, de a kapus menteni tudott.

A magyar válogatott hit és meggyőződés nélkül állt ki, mintha púp lenne a hátára ez a meccs a szakadó esőben. Még Torghelléből is hiányzott a vehemencia, egyetlen párharcot sem nyert van Buytennel szemben, Koeman pedig gondolhat azon, van-e értelme tovább erőltetni az egycsatáros játékot.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya így értékelt az MTI-nek:  "Az első félidőben rengeteg volt a megmagyarázhatatlan hiba, a másodikban már volt öt-hat helyzetünk, de hiányzott a megfelelő koncentrálás ahhoz, hogy ezeket ki is tudjuk használni. Lehet, hogy mindenki a maximumot akarta kihozni magából, de ezúttal csak ennyit sikerült produkálnunk."

Keretes címe

Belgium-Magyarország 3-0 (1-0)
Gent, 7.000 néző, v.: Hervé Piccirillo (francia)
gólszerző: Fellaini (38.), Vermaelen (55.), Mirallas (61., 11-esből)
sárga lap: De Roover (72.), illetve Halmosi (58.), Juhász (60.), Torghelle (65.)

Belgium: Gillet - De Roover, van Buyten, Lombaerts, Vermaelen - Fellaini (Buffel, 88.), Geraerts (Kompany, a szünetben), Vertonghen - Hazard, De Sutter (Sonck, 76.), Mirallas (Lamah, 76.)

Magyarország: Király (Fülöp, a szünetben) - Bodnár (Horváth, a szünetben), Vanczák, Juhász, Halmosi - Sándor, Tóth (Tőzsér, 64.), Buzsáky (Bodor, a szünetben) - Dzsudzsák (Vadócz, 89.), Torghelle, Rudolf (Priskin, a szünetben)