Messinek nagy szerencséje volt a Bilbao elleni mérkőzés 21. percében, amikor az egyik hazai játékos, Amorebieta csúnyán arcon talpalta. A védő egy felszabadítórúgás közben jócskán magasra emelte a lábát, így találta telibe az előtte álló Messit.
A földre kerülő argentin végül is egy rövid ápolás után tudta folytatni a játékot, megúszta egy kisebb vágással a jobb szeme alatt. Más kérdés, hogy a mérkőzést mégsem tudta végigjátszani, Guardiola a 76. percben lecserélte combizomsérülés gyanújával.
Bár vasárnap kiderült, nem annyira súlyos Messi sérülése, mint az elsőre tűnt, nem valószínű, hogy kedden, az Inter elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája-mérkőzésen pályára léphet.
A Barca egy esetleges Inter elleni vereséggel - a csoport másik mérkőzésének eredményétől függően - akár ki is eshet a BL-ből, de Guardiola még nem döntötte el, hogy megkockáztatja-e az argentin játékát.
Messin kívül jó néhány hiányzója van még a csapatnak. A Bilbao ellen sérülés miatt nem játszott Zlatan Ibrahimovic, míg Abidal, Yaya Touré és Rafael Marquez pedig elkapta a H1N1-et.