Buzsákyék már kirúgták a fejelő edzőt
Meghallgatta az angol másodosztályú Queens Park Rangers futballklub vezetősége szerda késő este a csapat meghatározó játékosait, köztük a leginkább sértett Buzsáky Ákost edzőjük, Jim Magilton dulakodása miatt: úgy tudni, a tréner a magyart lefejelte, és legalább két másik társának nekiment a hétfői, watfordi vereség után.
A klub belső vizsgálattal igyekszik kideríteni, mi történt pontosan, Magiltont ennek végéig felfüggesztette. A menedzser tagadja a tettlegességet, szerinte a helyzet szerencsétlen, és hamarosan újra munkába állhat.
A sztorit felderítő Daily Mail állítja, erre kevés az esélye, mert a vezetők megkérdezik a játékosokat is a végső döntés előtt, közülük pedig egy sem áll az edző mellett. Az újság úgy tudja, szerdán kézemeléssel szavaztak, de senki nem akarta, hogy Magilton maradjon a tréner, mindenki Buzsákyék mellé állt.
Az egyesület valószínűleg hamarosan közli Magilton sorsát, addig a juniorok edzői veszik át a felnőtt csapat irányítását.
Buzsáky közölte, az incidens miatt eszében sincs távozni, készül a következő meccsre, és bízik a feljutás esélyét jelentő hely elérésében, amitól jelenleg három pontra vannak.
Magilton július óta ül a padon, de legutóbbi hét tétmérkőzéséből hatot elveszített.