A Serie A 18. fordulójának rangadóján a Milan David Beckhammel a kezdőcsapatában jól kezdett a Genoa ellen, de a vendégek túlélték a meccs első 15 percét, majd megszerezték a vezetést: Sculli használta ki a Milan-védelem hibáját.
A Milan büntetőből egyenlített, Ronaldinho másodszor is odaállt, miután az első kísérletét Amelia hárította. Massimo Ambrosini harcolta ki mindkét büntetőt, a brazil a jogosat kihagyta, a középpályás okos műesése után viszont nem hibázott. A Milan még a szünet előtt fordított, Amelia több bravúrt is bemutatott, mire a sokadik kipattanót Thiago Silva bevágta.
A szünet után a nagy kedvvel játszó Ronaldinho óriási passza után Marco Borriello belőtte első gólját, majd 12 perccel később a másodikat is, ami ráadásul kifejezetten látványosra sikerült. A gól szépségéből nem von le semmit, hogy lesről született.
A Genoa nem esett össze, de a Milan már hatalmas önbizalommal játszott, Gattuso ziccert hibázott, majd újabb (újra jogos) büntetőt kaptak a hazaiak. Ezt Ronaldinho Beckhamnek ajánlotta fel, de az angol mutatta, hogy rúgja inkább a csereként beállt Klaas-Jan Huntelaar. A holland simán bevágta.
Nem sokat számított a Genoa lefújás előtti szépítése, David Suazo, az Intertől kölcsönkapott csatár első genovai meccsen gólt szerzett. Az 5-2-es győzelemmel a Milan továbbra is 2., a következő fordulóban a 3. helyezett Juventushoz látogat.