Az Írország elleni győzelem után a brazil szövetségi kapitány megerősítette, nem számít az AC Milan két sztárjára, Patóra és Ronaldinhóra. Dunga nagyon elégedett volt csapatával, úgy fogalmazott, a mostani brazil válogatott három és fél éve épül, az a célja, hogy a világbajnokságon érje el csúcsformáját.
„Mindenkinek megvolt az esélye a bizonyításra. Ronaldinhónak és Patónak ugyanúgy, mint mindenki másnak. Ott volt nekik az olimpia, de nem éltek vele – mondta Dunga. – Egykor Pelé is kiváló játékos volt, és én is világbajnoki címet szereztem, de az idő elszalad, új játékosok jönnek, és szerencsére Brazíliának mindig óriási merítési lehetősége van.”
Kihagyásuk furcsa, mert Ronaldinho feltámadt a Milanban, több mint tíz gólja, tizennégy gólpassza van a szezonban. Pato, bár már hónapokat hagyott ki sérülés miatt ebben az évadban, és jelenleg sem egészséges, 14 góljával a legeredményesebb a Milannál.
Dunga dicsérte azokat a játékosokat, akik a két kihagyott helyén szerepeltek Írország ellen, különösen a gólt szerző, egy ír védőnek öngólpasszt adó Robinhót, és kiemelte, hogy a támadónak nagyon fontos a brazil válogatott mez, nem úgy, mint egyeseknek.
„Már majdnem teljesen készen vagyunk, a finomhangolás van hátra. 23 fős kerettel kezdjük meg a vb-felkészülést, nagyon fontos, hogy mindenféle játékhelyzethez legyen megfelelő játékosunk a keretben” – tette hozzá Dunga. Szerinte csapata bebizonyította, hogy elég erős a világbajnoki címhez abban az összeállításban, amit ő a legjobbnak gondol.
A kerethirdetésig még van pár hónap, Pato talán reménykedhet az utazásban, de Ronaldinho aligha.