A Realt is elérte a hazai pálya átka
A madridi Bernabeu-stadionban lesz a Bajnokok Ligája-döntő május 22-én, de szerda óta biztos, a Real Madrid nélkül: nem játszhat saját otthonában a csapat, mert a Lyon kiverte a sorozatból.
Korábban négyszer is úgy indult neki a tornának egy-egy sztárklub, hogy tudta, ha eléri, hazai pályán játszhatja a finálét, mégsem jutott odáig egyik sem.
Először, 1999-ben a Barcelonának volt lehetősége, de a csoportból sem jutott tovább, csak harmadik lett a két későbbi döntős Bayern München és Manchester United mögött.
2001-ben a milanói San Siro volt a helyszín, de a Milan szintén a csoportkörben bukott el. 2003-ban a Manchester United pályázott az Old Traffordra, de a negyeddöntőben búcsúztatta a Real Madrid.
Tavaly a Romának lett volna sansza hazamenni, ám a nyolcaddöntőben tizenegyesekkel megállította az Arsenal.
Cristiano Ronaldóék bukásával a döntőt 2010-ben is semleges helyszínen rendezik, ahogy az első kiírás, 1993 óta mindig.