A The Sun szerint nem kizárt, hogy az Arsenal-középpályás komoly sérüléssel lépett pályára, ez súlyosbodott, amikor belerúgott ellenfelébe a spanyol.
Sérülten lépett pályára a Barcelona elleni BL-negyeddöntőn Cesc Fabregas, majd percekkel a lefújás előtt belerúgott Carles Puyolba, és eltört a lába.
A The Sun bulvárlap szerint az Arsenalnál azt sejtik, már a kezdés előtt legalább repedt lehetett jobb szárkapocscsontja, amit az ütközés súlyosbított.
Fabregas a büntető elvégzése után érezte először, nem tud talpon maradni, azt mondta, előtte jól volt, fájdalmak nélkül játszott.
Szereplése a hétvégi, Birmingham City elleni sérülése miatt volt kétséges, a The Sun informátorára hivatkozva állítja, a törés pont ott van, ahol korábban problémája volt a lábával.
A középpályásnak hat hetet kell kihagynia, a klubszezonban már nem játszhat, de a világbajnokságra felépül.