Két büntetőt úszott meg a Chelsea
A Chelsea a Bolton legyőzésével négy ponttal ellépett a Manchester Unitedtől, és négy meccsel a bajnokság vége előtt biztos befutónak látszik. Az 1-0-s győzelem után Carlo Ancelotti higgadtan értékelt, a boltoni Owen Coyle viszont két büntetőt is számon kért a játékvezetőn, jogosan.
Az első félidőben Didier Drogba kezezett, majd a másodikban John Terry tette bele a karját Lee beadásába. „Drogba nemcsak kiváló futballista, de világsztár röplabdában is. Ezt még megértem, hogy nem látta jól a partjelző, de Terry kezezésénél jó helyen állt a bíró. A meccs után azt mondta, Terry vállát érte a labdát, de akkor John Terrynek egészen a bokájáig lelógó válla van.”
"Ha 4-5 góllal lehengerel minket a Chelsea, más a helyzet, de az első 0-0-nál volt, a másodikkal meg pontot szerezhettünk volna. A fiúk nagyot küzdöttek, 21-szer lőttünk kapura, ezért vagyok különösen csalódott az eredmény miatt” – tette hozzá Coyle, aki mindkét vitás esetet megkérdőjelezhetetlennek tartja.
Coyle szerint a Chelsea-t egész évben tolták a bírók, a Bolton ellen meg nem adott két büntetővel végképp ajándékba kapták a bajnoki címet. „Ha a Chelsea ellen ítélnének úgy, mint az ellenfeleik ellen, akkor Ancelotti vakarhatná a fejét rendesen. Nem a szerencsén múlt a mai vereségünk, hanem a játékvezetőn, aki nem merte felvállalni a nehéz döntéseket.”
A kezezések egyetlen összefoglalóba sem kerültek be, de a Mirror kikockázta azokat.