Egy év eltiltás a bundázó Kiprich Dánielnek
Minden futballal kapcsolatos sporttevékenységtől eltiltotta egy évre Kiprich Dánielt, a másodosztályú Gyirmót SE játékosát a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága. A testület keddi ülése után Retteghy István elnök elmondta: a bizonyítékokat megvizsgálták, és úgy ítélték meg, hogy a futballista valóban befolyásolni akarta a május 9-én lejátszott, Tatabánya-Gyirmót SE bajnoki mérkőzés végeredményét. Kiprich Dániel jogi képviselője az ítélethirdetés után azonnal jelezte, hogy fellebbeznek. Az ügy múlt hét hétfőn került nyilvánosságra, amikor az FC Tatabánya honlapján megjelent, hogy a klub három játékosa - Kollár Dániel, Vass Norbert és Dombai András - a vasárnapi meccs előtt a találkozó eredményét befolyásoló cselekedetre kapott ajánlatot, amit visszautasított. Az egyesület vezetése írásban jelentette az esetet az MLSZ-nek, erről a gyirmóti csapat elöljáróit is értesítette. Ezek után a Gyirmót SE elnöke vizsgálatot rendelt el, és még aznap este a csapat valamennyi játékosa és vezetője jognyilatkozatot írt alá a helyi stadionban, melyben többek között kijelentette, hogy a mérkőzés befolyásolására irányuló cselekedetben nem működött közre, és ilyenről nem is volt tudomása. A klub beszámolója alapján egy játékos jelezte, hogy "félreértésre okot adható baráti beszélgetésnek volt résztvevője, melyből tévesen következtethettek néhányan labdarúgótársai közül a jognyilatkozatban írt cselekményre". Kollár, Vass és Dombai múlt kedden számolt be a történtekről az MLSZ székházában Helmeczy Lászlónak. A szövetség jogi alelnöke másnap a tatabányai városi ügyészségen tett feljelentést vesztegetés bűncselekményének alapos gyanúja miatt, melyben az szerepel, hogy fejenként 100 ezer forinttal próbálta megvesztegetni a Tatabánya három játékosát a Gyirmót vezetőedzőjének, a sokszoros válogatott Kiprich Józsefnek a fia. Kiprich Dániel visszautasította a vádakat, feljelentést tett a tatabányai rendőrkapitányságon nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.