Michael Ballack a Bayer Leverkusené
A német válogatott 98-szoros válogatott középpályása, Michael Ballack nem fogadta el a Wolfsburg vagy a Hamburg ajánlatát, és a Bild információi szerint a Leverkusen játékosa lesz.
Korábbi klubja megerősítette a hírt. „Irányító képességeit, tapasztalatát a mi fiatal játékosaink csak használhatják” – indokolt az egyesület.
Jupp Heynckes edző tömören fogalmazott a Kickernek: nemcsak a válogatott kapitányáról van szó, hanem egy jelentős személyiségről is.
A Leverkusen az előző szezonban a negyedik lett, vagyis az Európa Ligában indulhat, a 33 éves játékos két évre mintegy 12 millió eurót kap.
A 2002-ben vb-ezüstérmes Ballack a most futó világbajnokságon nem vehetett részt, mert az Angol Kupa döntőn Kevin Prince Boateng kíméletlenül megrúgta, és bokaszalag szakadást szenvedett. Lábára rögtön gipsz került, augusztusban azonban már játszhat.
Korábbi klubja, a Chelsea a vb előtt jelentette be, nem tart igényt a középpályásra a következő szezonban.