Gyors gólban bízik a Debrecen Bázelben
Szinte kilátástalan helyzetből várja a BL-selejtezők utolsó előtti körének visszavágóját a Debrecen, a Basel 2-0-ra verte a magyar bajnokot a Szusza Ferenc Stadionban.
Az első meccs alacsony színvonalú volt, csak időszakokra pörgött fel a játék, mindkét csapat rengeteg hibával játszott. Herczeg András a szerda este 19.45-kor kezdődő meccs előtti sajtótájékoztatón azt mondta, Budapesten nyolc játékosára nem számíthatott a bajnoki címet nyert csapatból, de céljuk, hogy bebizonyítsák, a DVSC erős.
A magyar szakember hozzátette, átalakulóban lévő keretében sok tartalék van, az első meccsen is megvoltak a Debrecen helyzetei, de mindent kihagytak. „Jó csapat a Basel, és komoly előnyben van a továbbjutásért. Úgy készülünk, hogy mindenki a legjobb teljesítményét nyújtsa, célunk, hogy az értünk szurkolók büszkék lehessenek a párharc végén” – mondta Herczeg a dvsc.hu-n.
A Basel edzője, Thorsten Fink sem úgy készül, hogy már továbbjutott. „Jó a Debrecen, a nemzetközi mezőnyben is egyre elismertebb. Biztos vagyok benne, hogy a hátrányuk ellenére hisznek a továbbjutásba, és mindent megtesznek érte. Nekünk is jobban kell játszanunk, Budapesten túl sokszor került helyzetbe ellenfelünk, ezt most nem engedhetjük meg.”
A magyarok kapusa, Verpecz István szerint nem volt benne a két gól a meccsben. „Rájuk kell erőltetnünk az akaratunkat, a saját játékunkat kell játszanunk, ami nem lehetetlen” – mondta a fiatal kapus. A magyar válogatottban is bemutatkozott Varga József abban bízik, hogy sikerül korán gólt szereznie a Debrecennek, szép eredményre számít.
Az első meccset sérülés miatt kihagyó Laczkó Zsolt és Kabát Péter felépült, Szakály Péter viszont továbbra sem játszhat. Megsérült Rezes László és a Pápa ellen gólt szerző Szilágyi Péter is.