Nemcsak az Újpest-Honvédről van szó
További Futball cikkek
- Jó hírt kapott a Barcelona, az Eb-győztes sztár a Szuperkupa-döntőben már játszhat
- Szoboszlai Dominik nélkül megint botlott a Liverpool, a döntő kapujában a Tottenham
- A Manchester City a Bundesliga legveszélyesebb támadójával erősítene
- A Fraditól távozó labdarúgónak szoknia kell, hogy Kecskeméten sokan magyarul beszélnek
- Újabb Premier League-sztárt igazol a hétszeres BEK/BL-győztes
Amikor szűk egy évvel ezelőtt az akkor kirobbant, európai méretű bundabotrány hazai lehetséges történéseiről beszéltünk magyar futballszereplőkkel, valószerűtlennek tűnt az az állítás, hogy fordulónként akár négy meccset is manipulálhattak a fogadási csalók.
Ami akkor igazolhatatlan túlzásnak tűnt, most már az ügyben folyó nyomozás és a szerdán megkezdődött első per realitása lehet.
A bochumi eljárásban a 35 éves Nürettin G., az 55 éves Tuna A. mint a fogadási maffiát irányítók közé tartozók álltak a bíróság elé. A 35 éves üzletember, Stevan R., valamint az Schweinfurt, illetve a Würzburger Kickers korábbi futballistája, a 32 éves Kristian S. összekötők, pénzfutárok voltak a csalás irányítói és a megkent focisták között.
A vádirat szerint ők négyen összesen 32 esetben, 370 ezer euró értékben vesztegettek meg játékosokat és játékvezetőket Belgiumban, Horvátországban, Magyarországon, Németországban, Svájcban és Szlovéniában. A felvett nyereményt 1,6 millió euróra becsüli az ügyészség. Ha a bíróság bűnösnek tartja a vádlottakat, tíz év börtönbüntetést is kaphatnak, de együttműködés esetén öt-hat évvel is megúszhatják a csalásokat.
Az már kedden nyilvánosságra került, hogy az ügyészség szerint manipulált 32 meccs között ott van a 2009. április 24-i, 3-0-s hazai győzelemmel végződött Újpest FC-Bp. Honvéd NB I.-es mérkőzés is. Az először a német dpa hírügynökség által közölt értesülést megerősítette a bochumi nyomozást jól ismerő, külföldi informátorunk, aki eddig is számos részlettel szolgált a bundaügyekkel kapcsolatban.
Forrásunk azt is hozzátette, korántsem csak a két budapesti csapat akkori összecsapása gyanús abból a fordulóból. Az április 25-i Debreceni VSC-Kecskeméti TE (3-1), Szombathelyi Haladás-REAC (1-0), ZTE-Vasas (3-1) találkozók is szerepelnek a bochumi ügyészség által indított büntetőeljárásban. A mostani vádiratban nem szerepelnek, hanem a hálózatként működő fogadási maffia más tagjainak – így a legismertebb, korábban börtönben is ült Ante Sapina – vádiratában fognak szerepelni.
Most csak két főszervező áll bíróság előtt, de ez a per is összefügg számos másik eljárással. Külön tárgyalják majd például a kulcsfigurának tartott Ante Sapina ügyét is. Az átfogó nyomozásban az is kiderült, a mostani tárgyalásban egyedüli magyar meccsként szereplő Újpest-Honvéd találkozót az ugyanazon a hétvégén játszott másik hárommal együtt akarták manipulálni. A négy meccset felölelő ügyletből végül nem jutottak nyereményhez a csalók, mert az egyik találkozón nem a megfelelő, előre egyeztetett eredmény született.
Az Újpest-Honvéd találkozó immár hivatalosan gyanússá válásáról szóló hírekre született hazai reakciók az eddigi mintát követték: itthon senki nem tud semmit. A szóba hozott klubok – bár itt fontos megjegyezni, nem a csapatok működtetőit, vezetőit, hanem egyes játékosait hozták összefüggésbe a hatóságok a feltételezett csalásokkal – rögtön közölték, semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak az ügyben. Úgy tűnik, mintha a büntetőügyben való érintettséget ugyanúgy kommunikálnák, mint egy kacsának bizonyuló átigazolási hírt.
Nem tett máshogyan a Magyar Labdarúgó-szövetség sem, igaz, arról egyik közlemény sem szólt, hogy tájékoztatás híján kérnek-e ők maguk információkat.
A kispesti és az újpesti vezetők, illetve az MLSZ reakciója továbbá azért meglepő kicsit, mert most már tényleg nem kósza pletykákról van szó, hanem egy per vádiratáról. A per első számú vádlottját a saját ügyvédje koronatanúnak mondta az eljárás kezdetén: Nürettin G. ugyanis részlegesen már beismerte tetteit, összesen 158 meccs manipulálásáról beszélt, és jórészt az ő vallomásai alapján vettek őrizetbe Törökországban hetven embert.
Az előbb említettek legalább megszólaltak, az ügyben itthon illetékes Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) még ennyit sem tett. Igaz, néhány semmitmondó nyilatkozaton, vagy a be nem tartott ígérgetésen túl az elmúlt tizenegy hónapban sem kommunikált többet az NNI.
Update: megszólalt, semmit sem mondott az NNI
A Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomozás érdekeire hivatkozva továbbra sem kíván személyeket, csapatokat, mérkőzéseket megnevezni. "Az ügyben jelenleg a tanúkihallgatások és az adott mérkőzésekhez kapcsolódó iratok beszerzése folyamatosan zajlik, mely során jogsegély formájában beszerzésre kerültek a német társhatóságok által lefolytatott nyomozás során a magyarországi vonatkozásban keletkezett nyomozati iratok is. A nyomozás során több személy és futballcsapat is látókörbe került, a tényállás tisztázása és az egyes személyek büntetőjogi felelősségének vizsgálata a nyomozás tárgya. A nyomozás során a magyar és külföldi társszervekkel illetve más szervezetekkel az együttműködés folyamatos, mely során az iratok és adatok átadása történik. A nyomozás érdekeire hivatkozva jelenleg az ügyben nem kívánunk személyeket, csapatokat vagy mérkőzéseket megnevezni. A nyomozás során egyébként folyamatosan zajlanak a kihallgatások és egyéb nyomozati cselekmények."
Az Újpest-Honvéd ügyében azonban végképp nem áll össze a kép. Bochumi információink szerint ugyanis a magyar hatóságok tettek fel kérdéseket ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban. Tehát vagy a nyomozók nem használták fel a kapott válaszokat – pedig az NNI egyik ritka nyilatkozata szerint: „a nyomozás során folyamatosan zajlanak a kihallgatások és egyéb nyomozati cselekmények” –, esetleg a klubvezetők nem tartották fontosnak, hogy beszámoljanak ezekről a megkeresésekről. Vagy ami még valószínűbb: a hatóságok nem a klubot, hanem egyes játékosokat kerestek meg, erről viszont nem kell tudniuk a vezetőknek.
Érdemes kitérni arra az újpesti részről elhangzott kommentárra is, hogy a vádiratban szereplő lista csak a hangulatkeltésre jó, mivel nem jelölték meg, mely klubokat, játékosokat, vagy éppen játékvezetőket keresték meg a fogadási csalók. Informátorunk felhívta a figyelmet arra, hogy mindig csak a meccseket jelölik meg, ugyanis egyáltalán nem törvényszerű, hogy kizárólag a vesztes csapat futballistái érintettek a feltételezett manipulációban. Lehet, hogy éppen a játékvezető próbálta befolyásolni az eredményt – ahogyan az Ante Sapina első felbukkanásakor, a Robert Hoyzer futballbíró fémjelezte 2005-ös ügyben történt.
A szerdán kezdődött, és ítéletet várhatóan október 28-án hozó eljárás csak az első lesz a sorban. Az itt tárgyalt 32 meccs csak a jéghegy csúcsa: a mostani állás szerint 270 mérkőzést befolyásoltak a csalók, a futballisták, bírók megvesztegetésére másfélmillió eurót (megközelítőleg 407 millió forint) költöttek és összesen 7,5 millió euró (kétmilliárd forint)
nyereményt kasszíroztak. A mostani információk szerint Magyarországról legalább tizennégy meccs – bajnoki, Magyar Kupa- és Ligakupa-találkozó –, valamint a Debrecen több Bajnokok Ligája-, illetve UEFA-kupa-összecsapása, a valamint a Bp. Honvédnak szintén UEFA-kupás fellépése lehetett érintett a botrányban.
A bochumi vádiratban szereplő mérkőzések
Németország
Bundesliga 2.
1. FC Nürnberg–VfL Osnabrück 2–0 (2009. május 13.)
FC Augsburg–VfL Osnabrück 3–0 (2009. április 17.)
Német Kupa
VfB Speldorf–Rot–Weiß Oberhausen 0–3 (2009. aug. 2.)
Regionalliga
FC Carl Zeiss Jena–VfL Osnabrück 2–0 (2008. máj. 2.)
FC Bayern Alzenau–SC Freiburg II 0–1(2009. szept. 19.)
FC Bayern Alzenau–VfR Aalen 0–3 (2009. okt. 17.)
FC Bayern Alzenau–Stuttgarter Kickers 1–3 (2009. okt. 31.)
SC Verl–1. FC Köln II 0–1 (2009. jún. 6.)
Bor. Mönchengladbach II–SC Verl 3–4 (2009. máj. 30.)
VfB Lübeck–Fortuna Düsseldorf 3–1 (2008. ápr. 22.)
SC Verl–Waldhof Mannheim 1–0 (2009. szept. 19.)
1. FC Saarbrücken–SC Verl 3–1 (2009. okt. 31.)
Germania Halberstadt–Borea Dresden 1–3 (2009. máj. 31.)
Oberliga:
1. FC Gera 03–Pössneck 2–1 (2009. máj. 15.)
FC Carl Zeiss Jena II–ZFC Meuselwitz 0–2 (2009. máj. 24.)
Német U19:
Schalke 04–Arminia Bielefeld 1–2 (2009. nov. 8.)
Bochum–Arminia Bielefeld 4–0 (2009. okt. 31.)
Szlovénia, Prva Liga
Drava–Nafta Lendava 4–1 (2009. ápr. 11.)
Magyarország
NB I: Újpest FC–Bp. Honvéd 3–0 (2009. ápr. 24.)
Svájc
2. Liga (Challenge League):
Yverdon–Thun 5–1 (2009. ápr. 26.)
Servette–Gossau 4–0 (2009. máj. 30.)
Gossau–Thun 4–3 (2009. ápr. 17.)
Wohlen–Gossau 2–0 (2009. máj. 16.)
Gossau–Vaduz 1–4 (2009. nov. 1.)
Lugano–Gossau 7–0 (2009. szept. 26.)
Gossau–Locarno 0–4 (2009. máj. 24.)
Horvátország
1. HNL: NK Zadar–Hajduk Split 0–3 (2009. ápr. 26.)
Belgium
2. Liga:
Namur–Antwerp 0–3 (2009. ápr. 12.)
Namur–Leuven 0–2 (2009. márc. 21.)
Charleroi–Namur 3–0 (2009. márc. 14.)
Európa Liga
FC Basel–CSZKA Szófia 3–1 (2009. nov. 5.)
U21–es Eb-selejtező
Svájc–Grúzia 1–0 (2009. nov. 18.)
A négy gyanús magyar meccs jegyzőkönyve:
Újpest FC-Budapest Honvéd 3-0 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, 9000 néző, V: Fábián
Újpest: Balajcza - Dudic, Mijadinoski, Pollák, Malone - Simek (Simon, 75.), Bozic, Stokes, Tisza (Bori, 64.) - Kabát, Rajczi (Wilson, 88.)
Honvéd: Rabóczki - Vukmir (Lungu, 84.), Debreceni, Smiljanic, Filó - Abass (Dobos, 87.), Benjamin, Hidi, Moreira - Abraham (Diego, 77.), Hercegfalvi
Gólszerzők: Kabát (12., 86.), Malone (50.)
Sárga: Tisza (43.), Malone (50.), ill. Benjamin (22., 68.), Debreceni (26.)
Kiállítva: Pollák (38.), illetve Benjamin (68.)
DVSC-TEVA - Kecskeméti TE-ERECO 3-1 (1-1)
Debrecen, 5000 néző, vezette: Vad II I.
Debrecen: Polekszics - Bernáth, Mészáros, Katona (Szakály, 46.), Leandro - Rezes (Dombi, 56.), Varga, Fodor, Czvitkovics - Oláh (Vinicius, 66.), Rudolf
Kecskemét: Mitrovic - Schindler, Grkinics (Nagy A., 68.), Koncz, Farkas - Szavics, Némedi, Bagi - Csordás (Velimirovic, 35.), Yannick (Menyhárt, 81.) Litsingi
Gólszerzők: Oláh (22.), Leandro (73.), Dombi (86.), illetve Litsingi (36.)
Sárga lap: Dombi (62.), illetve Litsingi (29.), Velimirovic (71.)
Kiállítva: Mitrovic (33.)
Zalaegerszegi TE FC - Vasas 3-1 (1-1)
Zalaegerszeg, 4182 néző, vezette: Szilasi
Zalaegerszeg: Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovic (Szamosi, 80.), Botis, Varga R. - Sluka, Balázs, Horváth A., Illés (Hajdu, 74.) - D. Pavicevic (Alomerovic, 57.), Waltner.
Vasas: Németh - Balog Zs., Paripovic, Unierzyski, Laczkó - B. Tóth, Vujovic, C. Pavicevic (Papucsek, 45.), Dobric - Piller (Vukelja, 63.), Sowunmi (Orosz, 76.).
Gólszerzők: Waltner (25., 11-esből), Balázs (67., 71.), illetve Varga R. (18. - öngól)
Sárga lap: Kocsárdi (44., 83.), illetve C. Pavicevic (32.), Vujovic (61.)
Kiállítva: Kocsárdi (83.), illetve Paripovic (14.)
Szombathelyi Haladás - REAC 1-0 (1-0)
Szombathely, 4000 néző, v.: Szabó S.
Haladás: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Kuttor, Tóth P. - Rajos, Molnár B. (Iszlai, 70.), Vörös - Oross, Kenesei (Skriba, 72.) Sipos (Rácz, 88.)
REAC: Szántai - Ambrusz (Dinka, 80.), Pomper, Kovács II Z., Sallai - Varga Z. (Jeremiás, 80.), Kapcsos, Pintér, Dancs (Rézmányi, 65.) - Nyerges, Torma
Gólszerző: Rajos (20.)
Sárga lap: Kuttor (29.), illetve Ambrusz (19.), Sallai (25.), Kovács II Z. (29.), Pomper (76.), Pintér (79.)