Nyesni akartam, de elhúztam és lőttem
További Futball cikkek
- Jó hírt kapott a Barcelona, az Eb-győztes sztár a Szuperkupa-döntőben már játszhat
- Szoboszlai Dominik nélkül megint botlott a Liverpool, a döntő kapujában a Tottenham
- A Manchester City a Bundesliga legveszélyesebb támadójával erősítene
- A Fraditól távozó labdarúgónak szoknia kell, hogy Kecskeméten sokan magyarul beszélnek
- Újabb Premier League-sztárt igazol a hétszeres BEK/BL-győztes
„Szeretném ezt a sikert maximálisan, minden percét kiélvezni. Ugyanezt teszem a Mainznál is, most sem tudok mást mondani. Megdolgoztunk érte, legyünk rá büszkék, de túlértékelni sem kell, mert játékban még fejlődhetünk” – kezdte Szalai Ádám a 2-1-es helsinki győzelem után.
A Mainz hét győzelemmel az élen áll a Bundesligában, a csatár a két Eb-selejtezőn öt nap alatt négy gólt szerzett.
„Mindig arra vágytam, hogy erre a szintre eljussak, válogatott lehessek. Csak külön plusz, hogy főszereplő lettem, bár igazán nem is érzem magam annak. Lehet, úgy tűnik, a semmiből jöttem elő, pedig nagyon komoly munka van mögöttem” – jelentette ki a 22 éves Szalai.
Úgy gondolta, ha most is úgy perdült volna fel a labda, ahogy San Marino ellen, akkor most is megpróbálta volna a kapura lövést. Most azonban egy más típusú helyzetfelismerés kellett.
„Csodálatos labdát kaptam Koman Vladimirtől, aki beállása után nagyon hasznos tagja lett a csapatnak. Az első gondolatom az volt, hogy esetleg átnyesem a kiinduló Jaaskalainen felett, másodszorra azonban úgy határoztam, eltolom mellette. Akkor viszont már az volt a lényeg, hogy rögtön el kell lőnöm, mert ha késlekedek, akkor a visszarohanó védők közül valamelyik beérhette volna. Így lendületből, rögtön lőttem, és szerencsére a kapuban kötött ki a labda.”
Az utolsó percekben is volt egy nagy helyzete, akkor centiket tévedett. „Éreztem, hogy Hyypiä lövést vár, ezért megpróbáltam kibillenteni, egy visszahúzással sikerült is, ballal lőttem, éreztem, hogy jó a lövés, de sajnos azt is láttam, nem fog bemenni. Balázs viszont pontosan célzott és nyertünk” – ennél a mondatánál a Liverpoollal BL-győztes Sami Hyypiä érkezett, németül gratulált neki. (A Leverkusen még nem találkozott a Mainzcal, a meccsen majd még egyszer összecsaphatnak.)
„Szerény ünneplés volt az öltözőben, de voltak olyan pillanatok így is, hogy majd szétrobbant a fala. A repülőn lehet, hogy nagyobb lesz.”
A végére már kezdett fáradni, erőt tudott meríteni Gera Zoltán fellépéséből, aki irdatlan mezőnymunkát végzett, inspirálta a csapatkapitány lendülete, emiatt félretett mindent, és keményen hajtott.
„Ha ő kétszer vagy háromszor annyi utat tesz meg egy meccsen mint én, én sem állhatok le egy percre sem, egyszerűen nem fáradhatok el.”
Tisztában van azzal, hogy a sportág hazai megítélése hullámzó, és bízik benne, hogy sokan, negyvenezren lesznek a következő meccsen, márciusban Hollandia ellen. Azt szeretné, ha miattuk mennének ki a nézők a stadionba, nem a világsztárok miatt.
„Szeretnénk mindig kiszolgálni a szurkolóinkat, Németországban hatalmas lendületet adnak nekünk, nagyon fontosak. Az is fontos volt, hogy ide eljöttek értünk, és végig drukkoltak.”
Azzal nem foglalkozik, hogy a Real Madrid állítólag szeretné visszaigazolni. „Van a szerződésemben egy kivásárlási opció, de ez most nem időszerű kérdés, nincs is realitása.”