Zidane nem lefejelte, megölelte Materazzit
A 2006-os futball világbajnokság döntőjének egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor a Zidane mellkason fejelte a nála magasabb Materazzit. Zidane a fejelésért piros lapot kapott, a jelenetből pedig internetes mém lett. Zidane állítja, Materazzi hergelte őt, pontosan azonban sohasem derült ki, mivel sértegette a francia középpályást.
Azóta nem találkoztak, csak a médiában üzengettek egymásnak, most Milánóban futottak össze véletlenül, a Real Madrid-AC Milan BL-mérkőzés miatt. Materazzi a tavaly még az Internél edzősködő, most a Madridot vezető Mourinhót kereste fel szállódájában. Ugyanitt volt Zidane is, aki a Real-elnök Florenito Pereznek a tanácsadója, valamint Mourinho és a játékosok között is közvetít.
A Marca azt írja, hogy a két labdarúgó hűvösen üdvözölte egymást, röviden elbeszélgettek, végül öleléssel búcsúztak egymástól.
Zidane márciusban még úgy nyilatkozott, inkább meghalna, mint hogy bocsánatot kérjen a támadásáért. Materazzi erre egy fotót közölt honlapján: a képen a kiállított Zidane a Rimet-kupa mellett sétál el, Materazzi pedig azt írta fölé: Köszönjük, uram!