Beckham az Evertoné lehet kölcsönben
Az angol válogatott 35 éves középpályása, David Beckham október végén még azt mondta, ebben a szezonban nem jön Európába játszani addig, amíg az Egyesült Államokban szünetel a bajnokság. Most mégis előfordulhat, hogy meggondolja magát.
Az Everton nagyon szívesen látná a Los Angelessel az elődöntőben elbukó Beckhamet, amerikai klubtársa, Landon Donovan is a klubot választotta tavaly télen, és idén is jöhet.
A csapat edzője, David Moyes megerősítette, beszélt már Beckhammel. Kapcsolatuk régi, a Prestonban együtt játszottak, amikor Beckham 19 éves volt.
Mivel a hátvéd Phil Neville is barátja - korábban Manchesterben csapattársak is voltak -, nem lehetetlen, hogy megegyeznek a kölcsönadásban, hiszen ő is rábeszéli.
„Nekem azt mondta, hogy játszani akar, és ha így van, akkor minket választ. Van ennek persze anyagi része is, de én magam megyek be az elnökhöz, ha komolyak David szándékai, és elmondom neki, hogy csak a mezekből mekkora bevételre számíthatunk” - jelentette ki Moyes.
A 115-szörös válogatott Beckhamet még egy évig köti a szerződése a Los Angeleshez.