Az olasz és az angol sajtó is az interes Rafa Benítez menesztéséről ír, miután a spanyol edző a klub szombati klubvilágbajnoki győzelme után beszólt a klubelnök Massimo Morattinak.
"Moratti tavaly 80 millió eurót költött öt játékosra, nekem idén egy fillér sem jutott. Nem tudom, miért, de nagyon csalódott vagyok. Több tiszteletre számítottam, augusztusban három játékost ígért nekem, egyikből sem lett semmi" - panaszkodott a kongói Mazembe elleni 3-0 utáni sajtótájékoztatón.
"Három lehetőség van, az egyik, hogy 100 százalékig megbíznak bennem, és kapok négy-öt játékost, hogy erősebb csapatot építhessek. Másik, hogy folytatjuk, ami eddig volt, elképzelések nélkül, mindig egy embert hibáztatva a történtekért. A harmadik, hogy a klub vezetői leülnek az ügynökömmel, és megegyeznek a válásról" - beszélt konkrétan távozásáról Benítez.
"Ez nem a megfelelő pillanat erre. Nem fogok most róla és a jövőjéről beszélni, de az világos, hogy nem most van itt az ideje annak, hogy erősítést kérjen" - reagált Moratti.
A Gazzetta dello Sport és a Daily Mail biztos benne, kirúgja Benítezt. Az olaszok szerint utódja a volt Roma-tréner, néhány hete az orosz Zenittel bajnokságot nyert Luciano Spalletti vagy a tavalyi Milan-edző Leonardo lesz. Felmerült Walter Zenga, Beppe Baresi, de még Figo neve is, az elnök hétfőn nem nyilatkozott, de úgy tudni, legkésőbb keddig dönt róla, hogyan tovább.
Benítez nagyon gyenge őszt futott a tavasszal bajnok, kupagyőztes, BL-t nyerő Interrel: a Bajnokok Ligájából másodikként ment tovább, a bajnokságban tíz pont hátrányba került a vezető Milanhoz képest, a klubdöntő előtt Moratti ultimátumot adott neki, ha nem nyeri meg, megy.
A Gazzetta úgy tudja, Benítez az Inter hazatérése után Liverpoolba repült. Eddig sem titkolta, hogy szívesen visszatérne az angolokhoz, ahonnét nyáron távozott, és jelenleg bizonytalan utódja, Roy Hodgson helyzete. A Pool katasztrofális rajt után csak kilencedik a bajnokságban.