Videóbíró – legyen, vagy ne legyen?

A videóbíró megöli a játékot

Ebben a pillanatban a világ két legnépszerűtlenebb embere közül az egyik kétségkívül az az uruguayi bíró, aki vasárnap nem adta meg Lampard Németország ellen lőtt, teljesen szabályos gólját. A másik legnépszerűtlenebb ember az, aki a történtek ellenére sem szeretne videóbírót a focimeccsekre. Ez utóbbi volnék én. Gyorsan elmondom, miért, mielőtt meglincselnek.

A fociban az a szép, hogy spontán, esetleges, kiszámíthatatlan, rapszodikus. Attól játék, attól nem számítástechnika. Vannak persze szabályai, azok nélkül nemhogy sport nem lehetne, de még játék sem. A vitás helyzetekben bíró dönt. Nem mindig dönt jól. Nagy bírói tévedések mindig voltak, lehet rajtuk dühöngeni, vagy elmerengeni, hogy alakult volna a világ sora, ha 1982-ben Schumachert kiállítják Battiston letaglózása miatt, vagy négy évvel később lefújják Maradona kezezését. De hát Maradona így lett legenda. Így lett Isten keze. Ha 1986-ban van videóbíró, Maradona ma egy mitugrász kis pöcs, nem az Isten keze. Mert hogy hangzik az már, hogy Isten bal csűdje? Ugye, hogy sehogy? Teljesen nyilvánvaló, hogy az isteni Diego egy bírónak, hangsúlyozom, humán természetű bírónak köszönheti isteni státusát, és nem egy nyomorult videókamerának.

Mi lenne vajon a focival, ha videóbíró döntene a vitás helyzetekben? A focit emberek játsszák emberek ellen, embereknek. Ebbe a szép emberi szituációba türemkedett be a média az azonnali visszajátszásokkal, a zsiráfokkal, a part menti kamerákkal, amik a közvetítéseknek jót tesznek, de a bírókat (ők úgynevezett "emberek") gyakran meghazudtolják. De ezt az ellentmondást a videóbíróval feloldani egyszerűen embertelen gonoszság lenne, és a játéknak sem tenne jót. A bíró ugyanis bele van kódolva a játékba. Hogy Gary Linekert idézzük: a foci olyan játék, amit 25-en játszanak, és a végén mindig a bíró a hülye. És egy játékban hülyékre is szükség van, különben olyan unalomhalmaz lesz belőle, mint a sokak, mégsem elegek által imádott kalapácsvetés vagy a 400 gát.

A sporit ebből a játékból nem lehet kihagyni – vagy ha kihagyják belőle, akkor az már nem ugyanaz a játék. Ha bevezetik a videóbírót, akkor vajon kit lehet szidni meccs közben? Kit lehet megverni akarni a végén? Kinek szemüveget? Kinek a kurva anyját? Hány hülye?

Egyáltalán, miről döntene a videóbíró? Csak gólról? Ha csak gólról, akkor mi lesz a lessel, ami a legtöbbször gól közeli helyzetben áll elő? És a piros lappal, ami simán eldöntheti az eredményt? Az is videóbíró? És a potenciális gólt megakadályozó szabálytalanság? Mezhúzás? Az nem? És a gólhelyzet kimaradását elősegítő mezhúzás? Lest okozó mezhúzás? Szabálytalan bedobás? Nem lenne vége soha. És persze már nem ugyanaz a játék lenne.

A foci már így is kezd elamerikaifocisodni, elstatisztikásodni, elgépiesedni. Robot figyeli, mennyit fut a csatár egy meccsen, sőt hogy mennyit fut a kapus a meccsen, vagy hogy mennyit tartja egy csapat a labdát. De mivel ezt a fajta focit nem méterre és nem labdatartási százalékra játsszák, az adatokból csak azt lehet megmondani, ki volt a legszorgalmasabb. Azt nem, hogy ki a zseni. Maradona a kezével együtt zseni, a lesből gólt lövő argentinok a lessel együtt zsenik, a németek az angolok meg nem adott gólja ellenére zsenik – ezt a zsenialitást videóbíróval kigyomlálni olyan, mint a sasszemű pedellust lezavarni a dühöngőben focizó gyerekek közé. Rend, az lenne. Játék, az nem lenne.

Persze a foci sport is, éppen olyan sport, mint az egzakt, precízen mérhető, videóval, stopperrel ellenőrizhető kalapácsvetés vagy a 400 gát. Melyik sportért hányan őrülnek meg, és miért vajon?

A videóbíró nem öli meg a játékot

A videóbíró hülyeség, arra, hogy a legjobb, legügyesebb, legfairebb győzzön, ott van a többi sport – mikroblogolta vasárnap este Király kolléga, és annyira igaza van, mint a pinty. Nem mondom, hogy a labdarúgás csak azért unalmas és idegesítő, mert minden ikszedik meccsen nem gól a gól, de gól a nem gól. Vannak penetránsabb sajátosságai is, a szakadatlan fetrengéstől a sípszótól sípszóig tartó trehánykodáson át az egymással, a bíróval és néha a közönséggel piros fejjel, ostobán üvöltöző mezes-gatyás multimilliomosokig.

De az azért ritka, hogy egy nap alatt két vb-meccsbe nyúljanak bele az idétlen bírók úgy, hogy hibáik a végkimenetel szempontjából is döntő jelentőségűek legyenek. A partjelzőn kívül ember nem volt, aki a német–angolon nem bent látta a labdát 1-2-nél – nemcsak a lassítás láttán, már előtte is: emelés után a lécről lepattanó labda csak bentről pattanhat vissza ugyanoda, fizika, vagy mi –, ahogy az is világosabb volt a napnál, hogy az első argentin találatnál kilométeres lesen állt a Tevez nevű futballista.

Az, hogy konkrétan mi lett volna, ha megadják az egyiket egyfelől, illetve nem adják meg a másikat másfelől, nem annyira fontos – így is, úgy is a jobbik csapat ment tovább mindkét párból –, sokkal érdekesebb, hogy ilyen kérdéseknek fel sem szabadna merülniük. Nem kell feltalálni a fából vaskarikát, vannak normális sportok, amelyek döntéshozói tisztában vannak vele, hogy a legnagyobb hibákat nem különösebben bonyolult technikai eszközök segítségével ki lehet küszöbölni.

Az ellenérveket nem értem. Nem igaz, hogy elvész a pillanat varázsa, nem igaz, hogy nem lesz miről évekig beszélniük a szurkolóknak – egy videóbírós gólvisszavonást sem lenne kevésbé kellemes/kellemetlen felidézni –, nem igaz, hogy sok hosszú játékmegszakítás törné szét a játékot. Szét van az törve anélkül is, eleget ácsorognak a fiatalemberek holtidőben és menet közben dettó.

Nyilván senki sem követel olyat, hogy minden vitatható ítéletet nézzenek újra. Nem kell messzire menni, a hokiban minden kiválóan működik. Videóbíró akkor van, ha vitatható, hogy bent volt a korong, vagy nem volt bent. Ilyen szituációkból meccsenként ha nulla-egy-kettő van, labdarúgásban ennyi sem lenne, hiszen nagyságrendekkel kevesebbet lőnek kapura. Piros lap, les, egyéb ilyen nem játszik, jégkorongban sem nézik újra a kétperces kiállítások előtti szituációkat.

Videóbíró nélkül nem megy. A futball gyors és dinamikus már annyira, hogy a három hülye akkor is hibázzon, ha direkt félrefújni torkán a késsel sem lenne hajlandó. Az ellenállás még tart, kéne két-három a tegnapiakhoz hasonló meccs Dél-Afrikában, hogy valami megváltozzon. A futball persze konzervatív játék, de azért voltak meghatározó szabályváltozások a történelemben. Tényleg nem arról van szó, hogy legyenek kilencen-kilencen a pályán, vagy hogy töröljék el a lest. Hirtelen az aranygól jut eszembe adekvát példának: bevezették, később elvetették. Kipróbálni valamit sokkal értelmesebb, mint elutasítani agyatlanul.