Haiti hőse elintézte a nagyképű angolokat

Angliáé az elsőként megalapított futballszövetség (holtversenyben a skóttal), az első válogatott mérkőzés (1870. március 5.: Anglia-Skócia 1-1), a legelső futballiga, és a legkomolyabb múltú futballtorna, az FA-kupa.

Érthető volt, hogy az angolok úgy érezték, előjogok illetik meg őket. Az 1904-ben megalapított FIFA-val a kezdetektől igen feszült volt a viszony, az angolok nehezen emésztették meg, hogy a világ futballszervezetét franciák alapították, különösen azután, hogy az 1900-as párizsi olimpiát Nagy-Britannia nyerte (az Upton Park FC indult a sziget képviseletében).

Angliának mindennel baja volt, nem akartak selejtezőt játszani, bele akartak szólni a helyszínek kiválasztásába, végül az amatőr játékosok díjazás miatti rengeteg vita után 1927-ben kiléptek a FIFA-ból, és nem is csatlakoztak újra 1947-ig. A futball tanítómestere, a játék ősapja értelemszerűen kihagyta az első három vb-t, 1950-ben indult el először, miután a brit csapatoknak kiírt Home Championshipet megnyerte.

A furcsa lebonyolítású brazíliai világbajnokságra (a négy csoportelső körmérkőzéssel döntött a bajnoki címről) úgy érkeztek az angolok, hogy csak 3:1-ben lehetett fogadni a bajnoki címükre. A háború utáni időszakban 30 meccsükből 23-at megnyertek, olyan játékosaik voltak, mint Alf Ramsey, Stan Mortensen, vagy a világ legjobbjának tartott Stanley Matthews. Az első meccsükön 2-0-ra legyőzték Chilét, utána mindenki a spanyolok elleni csoportdöntőre koncentrált. Pedig előtte még találkoztak az Egyesült Államokkal.

Az amerikaiakra nem jutott sok figyelem: a vb előtti időszakban minden ellenfelük agyonverte őket, tulajdonképpen nem is volt igazi válogatottjuk, a Brazíliába készülő keret egyetlen közös edzésen vett részt az indulás előtt. „Semmi esélyünk” – mondta Bill Jeffrey kapitány a meccs előtt az amerikai sajtó egyetlen jelenlevő képviselőjének.

A jobbára amatőrökből (főiskolai tanárok, levélkihordók, mosogatófiúk) álló amerikai válogatott 1-0-s győzelme mindenhol címlapra került, kivéve két országot: Angliát és az Egyesült Államokat. Utóbbinál azért, mert nem volt, aki megírja, előbbinél pedig azért, mert azt hitték, elírták a tudósítást, és 10-1-re nyert Anglia. A hihetetlen vereség híre csak egy nappal később sokkolta az országot.

A győztes gólt szerző Joe Gaetjens, aki nem is volt amerikai állampolgár, csak néhány nappal a vb előtt csatlakozott a kerethez. A haiti születésű játékos a Columbia Egyetem hallgatójaként focizgatott az egyetemi csapatban, ott szúrta ki a kapitány, és mivel a szövetségi törvények szerint jogosult volt az amerikai válogatottságra, kivitték Brazíliába.

Gaetjenst leigazolta a párizsi Racing Club, de nem akart profi lenni, visszatért Haitibe, és átvette tehetős szülei jól menő vállalkozását (1953-ban már a haiti válogatottban szerzett gólt egy Mexikó elleni vb-selejtezőn), de amikor a Tonton Macoute átvette a hatalmat az országban, a családja az előző kormánnyal ápolt jó kapcsolat miatt elmenekült.

Hiába kérlelték, Joe maradt, abban bízott, hogy ő csak egy sportoló, senki nem fog ellenséget látni benne. 1964. július 8-án a rettegett titkosrendőrség letartóztatta Gaetjenst, azon a napon látták utoljára, a holtteste sem került elő. Az ország futballtörténelmének legnagyobb győzelmét elhozó játékost 1976-ban posztumusz beválasztották az Amerikai Labdarúgó Hírességek Csarnokába. 40 évet élt.