Bronzmeccs: ami a csövön kifér

Németország és Uruguay csap össze a harmadik helyért a dél-afrikai világbajnokságon. Ez azért is jó hír, mert a bronzmeccs történelmileg mindig nyitottabb, szórakoztatóbb játékot hoz, mint a döntő, és eddig mindkét csapat kiválóan teljesített, sok gólt rúgott.

Az elődöntőjükben ugyan sima vereséget szenvedtek, nem volt reális esélyük a győzelemre, ennek ellenére távolról sem mondható, hogy csalódást okoztak volna. Sőt, az ágakat ismerve előzetesen talán egyik csapatot sem várták az elődöntőbe, bár a németek esetében ez az állítás vitatható.

A két válogatott játéka hasonlóan működik. A biztos védekezés a legfontosabb, a megszerzett labdákból innen indítják a támadásokat.

A németek egy 30 méteres zónán belül tömörülnek, nehéz rajtuk átvinni a labdát. Főleg a jobb oldalon vezetik lerohanásaikat. Ez teljesen tudatos, hiszen itt több labdaügyes játékosuk van (Müller, Lahm), így erre az oldalra mozog gyakrabban Özil és Klose is. Ha itt nem tudják végigvinni az akciót, Podolski a túloldalon szinte mindig megjátszható, a védelem súlypontjának bal oldalra tolódását használják ki.

Lőttek így gólt Anglia és Argentína ellen is, de a spanyol védelemnek is eladták a figurát.

Oscar Tabarez is a védelemre építi fel a csapatjátékot, de más elképzeléssel támadnak, a széleket inkább labdafelhozatalra használják, nem feltétlenül arra, hogy az ellenfél mögé kerüljenek.

A négy védő előtt két védekező középpályás áll (Arevalo és Perez), ők szinte kirobbanthatatlanok ebből a pozícióból. Feladatuk az ütközésre és a labda megszerzésére korlátozódik, a támadásokat sokkal inkább a két szélső védő (Fucile és M. Pereira) vezeti, illetve szintén gyakori variáció, hogy Forlán – a csapat irányítója – visszalép labdáért, és Suarezt vagy Cavanit próbálja kiugratni.

Ha ez a változat nem megy, távoli lövéssel Forlan maga is szívesen fejezi be az akciót. Két nagy gólt rúgott már így.

Németország – Uruguay

Mivel a dél-amerikai csapat számára sokkal nagyobb bravúr lenne a bronzérem (1950 óta nem nyertek semmit), valószínűleg a pragmatikus edzői vonalat képviselő Tabarez kezd majd óvatosabban, nehogy korán hátrányba kerüljenek.

Több szerkezeti megoldás közül választhat, eddig a három védekező középpályással működő 4-3-3 volt a kedvence, és a németek ellen is ez valószínűsíthető.

Fucile képes bejátszani a teljes bal oldalt, óriási csatára van kilátás Lahmmal, míg a középpályának csak annyi a feladata, hogy minél gyorsabban eljuttassa a labdát Cavanihoz vagy Forlánhoz.

Ennek ellenszere a németek lendületes akcióvezetése lehet. Felesleges beszorítani az uruguayi védelmet a tizenhatosra, inkább lendületből célszerű mögéjük kerülni. Ezt úgy érhetik el, hogy többször is átlövéssel fejezik be a támadásaikat, hogy a védőknek muszáj legyen kilépniük a labdás játékosra. A fellazuló védelem mellett lehetőség nyílik az összjátékra, kényszerítőkre is.

Az egyik oldalon Özil, míg a másikon a sérült, de a meccset biztosan vállaló Forlán játéka kulcskérdés. Mindketten a védelem és a középpálya között szabadon mozogva próbálnak irányítani, de ha a németeknek sikerül Forlánt kikapcsolniuk, a dél-amerikai csapat támadójátéka nagyon egysíkúvá válhat. Fontos nekik, hogy eltiltása után visszatérhet másik legjobbjuk, Luis Suarez, aki szintén remek góllövő.

Német oldalon ez nem jelentene akkora törést, Podolski, Klose és Müller is képes gólt szerezni, és a keret szinte minden tagjának átlag feletti lövőereje van.

A különböző csapatrészek összehangoltabb mozgása, és a játékosok egyéni kreativitása, valamint a nagyobb variációs lehetőségek miatt Németország esélyesebb, de nem lehetetlen, hogy egy maximális koncentrálással küzdő Uruguay meglepetést okozzon.

A meccset 20.30-tól élőben nézhetik az Indexen.

Ha hozzá kíván szólni a cikkhez, itt megteheti.