Dögunalom az utolsó csoportmeccseken

Az a legnagyobb baj a csoportkörös tornákkal, hogy ha az utolsó fordulóban az a két csapat kerül össze, akik eleve továbbjutásra állnak, és egy csendes döntetlennel mindketten továbbmennek, akkor isteni csoda kell ahhoz, hogy a nézők és a játékosok ne unják halálra magukat az összecsapáson. Érthető persze az óvatoskodás, egy szövetségi kapitány sem akarja, hogy kulcsjátékosai egy ilyen sörmeccsen sérüljenek le, így lehetőséget ad azoknak, akik a fontos meccseken csak akkor léphetnek pályára, ha mindenki megsérül a keretben. Ez azzal jár, hogy a bizonyítási vágytól fűtött védő, esetünkben a portugál Pepe, annyira odateszi magát (és most nagyon jóindulatúak vagyunk), hogy a lelkesedés és a bunkóság közötti vékony vonalat átlépve elkezdi leamortizálni az ellent.

Amikor az immáron hajat növesztett, és ettől még ijesztőbb ábrázatú - amúgy brazil származású - védő viszont odalépett Felipe Melónak, az nem ilyen incidens volt, hanem egy végtelenül cinikus és brutális szabálytalanság, aminek csak és kizárólag az ellenfél megsemmisítése volt a célja - isteni szerencse, hogy a brazil megúszta a dolgot. A vb-n egyre idiótábban bíráskodó játékvezetők közül mára egy sárgalapfetisiszta jutott, aki sem a brazil Juan egyértelműen piros lapos kezezésénél, sem ennél a mészárlásnál nem volt képes kiállítani a vétkest, ami hatalmas hiba volt. Felipe Melo, látva, hogy ma tulajdonképpen mindent lehet, egy szépen kivitelezett bodicsekkel válaszolt Pepének két perccel később, és ha a brazil kispadon nem egy egykori játékos ül, aki azonnal le is kapta a begőzölt védőt, akkor Pepe lehet, hogy a szájsebészeten tölti a második félidőt.

A gól nélküli végeredmény megfelelt a játék képének, az első félidőben a brazilok, a másodikban a portugálok mozogtak kicsivel élénkebben, de a győzelemért egyik csapat sem szakadt meg. Egy dolgot azért még illik megjegyezni a mérkőzés kapcsán: feltűnő, mennyit változott C. Ronaldo játéka és viselkedése az elmúlt két évben, primadonnából igazi csapatember lett, aki végre tehetségéhez mérten képes a hátán elvinni a portugálokat, és nagyságrendekkel kevésbé viselkedik ellenszenvesen, mint mondjuk az EB-n tette.

A másik délutáni mérkőzésen befejeződött a kommunizmus nagy menetelése a vébén, Észak-Korea kapott három gólt az igyekvő, de a továbbjutásban nem nagyon bízó Elefántcsontparttól (akiknek kellett volna vagy nyolc gól, és hozzá még a portugál vereség is). Drogbáék próbálkoztak, és mutattak is szép dolgokat, de a továbbjutás kérdését nem Észak-Korea hanem Brazília és Portugália ellen már lerendezték. Brazília így csoportelsőként, Portugália másodikként jutott tovább, és várhatták az esti meccsek végeredményét.

Közjáték: azért a hisztis franciák távozása után is volt még világbajnoksággal összefüggő balhé, hiszen az algériai Saifi egy őt kérdező újságírónőt vágott szájba minden további nélkül. A csaj sem volt rest, és visszaütött, a női körmök meg már csak olyanok, hogy felszakítják az ilyen nyikhaj gyökér futballisták alsó ajkát, nagyon helyesen.

A spanyolok számára  az volt a tét az esti meccsen, hogy ha nem vigyáznak, mehetnek haza, így kissé furcsa volt látni a vehemens chilei csapatot, ami magasról tojt arra, hogy a vb legnagyobb esélyesének kikiáltott spanyolok ellen futballozik. Ötletesen és jól játszottak 15 percig, aztán mintha rájöttek volna, hogy nekik itt az áldozati bárányt kellene eljátszani, elkezdték izomból rugdosni a spanyol középpályát, begyűjtöttek egy zsák sárga lapot (a védelmük nem lehet tudni, milyen felállásban lép pályára Brazília ellen) és kaptak gyorsan egy gólt is a kapujából Zrínyi módra kirohanó, de sokkal eredménytelenebb kapusuknak és Villa helyzetfelismerésének köszönhetően.

A meccsbe akkor nyúlt bele a bíró, amikor a spanyolok már a második gólt szerezték, mert kiállította a Torres sarkára rálépő Estradát, szerencsétlen védő majdnem elsírta magát. A második félidő elején Chile gyorsan szerzett egy gólt, és tudván, hogy Svájc nem bír a legendás hondurasi retesszel, azonnal abba is hagyta a támadások forszírozását (ekkor a farakásokra havasi gyopárt ültető óragyárosoknak már két gól kellett volna a továbbjutáshoz), a spanyolok meg eleve nem is akartak több gólt rúgni, sőt, ha lehetett volna, leülnek a tizenhatoson belülre ultizni. Passzolgattak ímmel-ámmal, de láthatóan nem érdekelte őket, hogy a nézők elaludtak az unalomtól, a chileiek meg csak arra ügyeltek, hogy a kiszámíthatatlan sípmester nehogy kiállítson még valakit közülük.

Svájc próbálta bedarálni Hondurast, de hiába tüzeltek, mint egyszeri alpesi pásztorlegény az amszterdami kurvanegyedben, a kaput az istennek nem találták el, de ha igen, akkor védett a kapus. A továbbjutásra esélyük nem volt, az spanyolok elleni meglepő győzelmük puszta fellángolás volt, semmi több. (Nem is baj, hogy nem kell tovább nézni gépies futballjukat.) Chile így a brazilokkal, a spanyolok pedig Portugáliával játszanak majd a nyolcaddöntőben.