Hisztis primadonnák főszerepben

Amokachi, Amunike, Babangida, Babayaro kétszer, Fatusi, Ikpeba, Kanu – folytathatnám, higgyék el, végig tudnám mondani Taribo Westig a teljes névsort. Ez volt az 1996-os olimpiai nigériai válogatottja, amely történetesen megnyerte a tornát. Nem akármilyen körülmények között jegyeztem meg a nevüket, mivel ma nem volt meccs, van időnk egy kicsit pepinsógoroskodni, elmesélem.

Akkoriban történetesen egyetemista voltam, és mint ilyen, hajlamos az iszogatásra, visszafogottan kulturált keretek között, elsősorban árfekvésükre igényes, ösztöndíjas zsebekhez szabott italozókban. Aki emlékszik még arra, mivel volt itt akkor, amikor egy most gimnáziumba menő fiatal megszületett, annak talán rémlik, hogy antifüst törvény például nem, ki-ki kedvére bagózhatott bárhol, kocsmákban, ahol mi iddogáltunk pláne.

Egy alkalommal, valamikor hajnalban, a hangulat tetőfokán, a szemet maró füstben őrületes köhögés-, iletve fulladásroham tört rám, ne utolsósorban a hörghurutos gyerekkoromból velem maradt asztma miatt. Valahogy kikeveredtünk a friss levegőre, és társaságunk egyik tagja, Tamás, aki már akkor diplomás ember, és a hazai alkotmánybíráskodás egyik legalaposabb ismerője volt – továbbá lelkes focista –, valami okból kifolyólag úgy érezte, hogy nem fulladhatok meg, míg nem fújom kívülről az olimpiai bajnok Nigéria névsorát. Igaza volt, nem fulladtam meg.

Afolabitól Yobóig most is lehetne egy nigériai névsort mondani, és – utolsóként a tizennégy évvel ezelőtti olimpikonok közül – annak is tagja lenne Kanu. Ezt a névsort azonban nem tanultam, és nem is tervezem megtanulni. És nem azért, mintha nem iddogálnék a mai napig – persze továbbra is csak kulturált helyeken, amelyek egy részében ráadásul már dohányfüst sincs –, nem is azért, mert Tamást bő tíz éve nem láttam, és még csak az asztmám sem múlt el.

Pedig ennek a nigériai csapatnak is sikerült bevonulnia a történelembe. Miután bűnrossz játékkal, 1 döntetlennel és 2 vereséggel kiestek a vb egyik legkönnyebb csoportjából (Argentína mellett Dél-Korea és Görögország volt az ellenfelük), Goodluck Jonathan, az ország elnöke úgy döntött, hogy a válogatottat kétéves szobafogságra ítéli: arra kötelezte, hogy a következő két évben minden nemzetközi sorozattól lépjenek vissza, és helyezzék új alapokra az ország labdarúgását. Nem tudom, 24 év múlva is csak reménykedni fognak-e majd, hogy újra kijussanak, mindenesetre én tudok olyan közép-európai országot, ahol 1986 óta kétévente új alapokra helyezik a focit, csak éppen semmi nem változik.

A sikertelenséget nemcsak a nigériai elnököt frusztrálta. Christiano Ronaldo, miután Portugália még kedden 1-0-ra kikapott Spanyolországtól, a pályáról levonuláskor egy operatőr felé köpött, majd az újságírói kérdésekre adott válaszával arra utalt a vébén három meccset is lőtt gól nélkül zárt csapat játékosa – aki a spanyolok elleni mérkőzésen csapata leggyengébbje volt –, hogy a szövetségi kapitány felelős a kiesésért.

Ezt érezhette a mexikói kapitány is, aki lemondott, miután csapata 3-1-re kikapott a nyolcaddöntőben az argentinoktól (a csoportban Uruguay mögött a második helyen zártak 1-1 győzelemmel, döntetlennel és vereséggel). Az 51 éves Javier Aguirre azt mondta, ez a legbecsületesebb dolog, amit tehet. Holott a mexikóiak nem szerepeltek rosszabbul a szokásosnál: az 1986-os hazai vb óta mindig a 16 között esnek ki – akkor és 1970-ben, szintén hazai pályán, negyeddöntősök voltak –, 86 előtt pedig a csoportkörből sem jutottak tovább (sőt, 74-ben és 82-ben ki sem jutottak).

A Mexikót legyőző Argentínnak lenne oka ünnepelni, a hollandok mellett csak ők száz százalékosak, és általános vélemények szerint a németek mellett ők játsszák a legszebb focit. Ünneplés helyett azonban szópárbajoznak, a főszereplő persze Maradona. A szövetségi kapitány kedden beszólt az őt korábban kritizáló, de most dicsérő újságíróknak – "azt hitték, szart tudok, most dicsérnek –, majd másnap Gentile volt olasz védőnek. Aki viszont visszavágott, sarlatánnak nevezve a németek ellen készülő argentinok vezetőjét.

Míg a focisták, edzőik és a politikusok magukból vetkőztek ki, egy paraguay-i lelátói szépség magától levetkőzne. A 24 éves Larissa Riquelme, aki egyébként fehérneműmodell, azt mondta, meztelenül, nemzeti színű testfestéssel fut végig a főváros, Asunción utcáin. Igaz, ehhez az kell, hogy Paraguay – amely korábban még a nyolc közé sem jutott soha vb-n – világbajnok legyen. Vagyis legyőzze előbb a spanyolokat, majd az argentin-német meccs továbbjutóját – mondjuk ha ez megvan, a brazil-holland-ghánai-uruguayi négyesből már nem is lesz túl nehéz ellenfele a döntőben.

Ahogyan a dél-amerikaiak, úgy Ghána is most van először a legjobb nyolc között. Asamoah Gyanék – egyébként ő próbálkozott eddig legtöbbször, 23-szor kapura lövéssel a vb-n – most azonban egy kontinensrekordot is felállíthatnak. Afrikai csapat sosem volt még elődöntős, ha pénteken legyőzik Uruguayt, nekik ez összejön. Az uruguayiak viszont, a statisztikák szerint, keresztet vethetnek a világbajnoki címnek: aki eddig afrikai csapatot kivert a negyeddöntőben (1990-ben az angolok, 2002-ben a törökök), az kikapott az elődöntőben.

Hihetetlennek tűnik, de egyik legjobb világbajnoki szereplésére készül Spanyolország is. Ők most már ötödször negyeddöntősök – először 1934-ben, legutóbb 2002-ben voltak azok –, ám ennél tovább csak egyszer jutottak, 1950-ben negyedikek voltak. A nyolc között kétszer az olaszok verték őket (34-ben újrajátszással), kétszer tizenegyesekkel estek ki, a belgák, illetve Dél-Korea ellen. A paraguayi ígéret fényében azonban aligha szurkolnak sokan azért, hogy most szakadjon meg a hatvan éve tartó rossz sorozat. Jöjjön inkább a modellfutás, én pedig vállalom, hogy Alcaraztól Veronig újabb névsortanulásba kezdek.