Franciska, Fanni
-5 °C
7 °C

Rehhagel kitart a védekező felállás mellett

2010.06.17. 09:21

Továbbra is kitart óvatos, elsősorban a védekezésre épülő taktikája mellett Otto Rehhagel, a dél-afrikai vb-n szereplő görög válogatott szövetségi kapitánya. A 71 éves szakvezető szerint az általa kidolgozott játék fekszik leginkább a görög futballistáknak, és ez a felfogás a leghelyesebb a csapat számára annak ellenére, hogy az első meccsén 2-0-s vereséget szenvedett a Koreai Köztársaságtól. Rehhagel hozzátette, hogy csapata örömmel játszana támadó szellemben, "különösen akkor, ha lenne egy Cristiano Ronaldója, egy Lionel Messije, vagy egy Kakája."

"Mindig is ebben a stílusban futballoztunk, mégis igen sokat értünk el" - mondta."Azt sem szabad elfelejteni, hogy amióta átvettem a válogatottat, azóta a 65. helyről feljöttünk a 13-ra a világranglistán."

A görögök másodszorra szerepelnek világbajnokságon, és a dél-koreaiak elleni találkozót követően sem sikerült javítaniuk örökmérlegükön, így már négy vereségük van, ráadásul gólt még egyik vb-meccsükön sem sikerült szerezniük.

A 2004-es Európa-bajnok a B csoportban még Nigériával és Argentínával találkozik.