Ronaldinho 4 évre a Flamengóhoz igazolt
A Flamengóban folytatja pályafutását Ronaldinho, a brazilok világbajnok futballistája.
Az AC Milantól érkező 30 éves sztár négyéves szerződést kötött a klubbal. Ronaldinho 2001-ben a Grémiótól került Európába, két évig a francia Paris Saint-Germainben futballozott, aztán az FC Barcelonához igazolt, ahol pályafutása legeredményesebb időszakát töltötte el.
2008-ig két bajnoki címet nyert a csapattal, a Bajnokok Ligáját is megnyerte, ekkor kapta az Aranylabdát is. 2008-ban szerződött Milánóba, de az azóta eltelt időszakban nem tudta megközelíteni korábbi formáját, az utóbbi hónapokban pedig már a kezdőcsapatba sem fért be, a világbajnokságon sem vehetett részt.
"Nagyon örülünk, hogy ilyen eseményt jelenthetünk most be. Elnökségem első napja óta ezen az igazoláson dolgoztunk, köszönettel tartozom Wanderley Luxemburgónak, a csapat edzőjének és a szurkolóknak" - nyilatkozta Patricia Amorim, a klub elnöke.
Ronaldinhót a Gremióval és a Palmeirasszal is szóba hozták, az angol Blackburn Rovers is vitte volna, de egyik klubbal sem tudott megállapodni.