Minden idők legzseniálisabb mentése?
A Real Madrid szerdán 1-0-ra verte a Spanyol Kupa elődöntőjének első meccsén a Sevillát. A hazaiak közel voltak az egyenlítéshez, de Raúl Albiolnak és a bírónak köszönhetően megmenekült a Real a góltól.
Az első félidő végén Luis Fabiano ugrott ki jó ütemben, Casillast is elfektette, üres kapura gurított, nem is gyengén. Mindent jól csinált, Raúl Albiol viszont csúszva visszaért, lelassította a labdát, ám az továbbra is a kapu felé csorgott. Albiol a hálóba csúszott, háton fekve állt meg, de a két talpával még a vonalnál le tudta állítani, és vissza tudta rúgni a labdát a mezőnybe. Casillas tisztázott végleg, szögletre.
A játékvezető, illetve partjelzője szerint a labda nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon, nem adta meg a gólt.
Sokszori kockázás után úgy tűnik, bent volt, de lehet, hogy milliméterek miatt mégsem, szinte lehetetlen biztosan eldönteni.
A mérkőzést több botrány is kísérte, a meccs lefújásakor a Real Madrid kapusát fejbe dobták egy vizespalackkal, míg az éppen 48. születésnapját ünneplő Mourinhónak transzparenseken szóltak be a Sevilla drukkerek. Az egyiken Mourinho arcát egy sírkőre rajzolták fel, míg mellette a "Minden disznónak eljön a napja" felirat szerepelt.