Robben csapattársa nyakát szorongatta
A Bayern München a hétvégi forduló után már a harmadik a bajnokságban, de hogy a csapatnál a győzelmi kényszer miatt milyen feszültségek vannak, arról jól árulkodik a holland Arjen Robben magánszáma.
A Werder elleni győztes meccs után a bal lábas szélső odament csapattársához, Thomas Müllerhez, és eltorzult arccal fogta meg a nyakát, és taszította el magától.
Távolról egyértelműen úgy tűnt, mintha megpofozná, de ezt a fiatal csatár tagadta. Majd egy szabadrúgásra vezette vissza Robben dühét.
„Hát ez nem volt tisztelettudó tőle, pedig az jó, ha az emberek vitatkoznak. Csak nem a kezeinkkel” – mondta a Bildnek a vb-bronzérmes csatár.
Müllernek nemcsak emiatt marad emlékezetes a találkozó, hiszen pár perccel a vége előtt a felszabadítani igyekvő Wiese kapus a labda helyett nagy erővel mellbe rúgta. Nem maradt el a kiállítás.
A kapus amúgy inkább ügyetlen volt, mintsem törleszteni akaró, igaz két perccel az eset előtt Müller és Klose csúnyán kipasszolta. Azzal a góllal lett 3-1 a Bayernnek, pedig a második félidő elején a Werder még vezetett.