88 perc emberhátrány után nyert a Real
További Futball cikkek
- A Manchester City a Bundesliga legveszélyesebb támadójával erősítene
- A Fraditól távozó labdarúgónak szoknia kell, hogy Kecskeméten sokan magyarul beszélnek
- Újabb Premier League-sztárt igazol a hétszeres BEK/BL-győztes
- Kerkez Milos a Liverpool helyett Szoboszlai Dominikék ősi riválisánál köthet ki
- Legendás holland válogatott futballista lett az indonéziai szövetségi kapitány
Iker Casillas már a második percben piros lapot kapott. A kiugratott Espanyol játékos, Callejon elől akart tisztázni, ez nem sikerült neki.
Callejon viszont egy érintésre összeesett. Casillas lejött, és Di Maria helyére cserélték be Antonio Adant, aki ezen a meccsen mutatkozott be az első osztályban, eddig senki sem ismerte. Casillas tíz perccel később már öltönyben nézte a meccset.
A Madridon nem látszott meg az emberhátrány, az első negyedórában több helyzete is volt. Khedira egy szögletre vetődött, fejese azonban a kapu fölé ment, majd a 10. percben megint ő volt veszélyes, a 16-osról eleresztett megpattanó lövését alig fogta a kapus. Majd Marcelo lövését tolta kapufára Kameni.
Az Espanyol emberfölénye később érvényesült, Marquez kétszer is veszélyeztetett. Adan határozottan fogta az elsőt, majd Adebayor tisztázott.
A 20. percben Kameni rosszul mozdulva egy szögletre a saját hátvédje kezére ütötte a labdát, a bírók azonban nem büntették tizenegyessel a nyilvánvaló kezezést.
Így is vezetett a 24. percben a Real: Ronaldo finoman a bal szélen induló Marcelinhóhoz passzolt, ő pedig éles szögből óriási erővel bevágta a rosszul záró kapus hibáját kihasználva. Kameni válláról pattant a labda a hálóba.
A második félidőben a Real Madrid beszorult, csak egy-két kontrával próbálkozott. A madridi védők sokszor csak durva megoldásokkal tudták megállítani a támadókat, Pepe és Carvalho többször szabálytalankodott. Callejon kétszer megint nagy helyzetbe került, de a kapus határozottan védett.
A meccs hajrájában Adebayor két óriási ziccert hagyott ki, előbb teljesen üresen hét méterről találta el az elfekvő kapus kezét, majd ugyanezt távolról is bemutatta.
A Real mostani győzelmével már csak öt pont hátrányban van a Barcelonával szemben.
Primera División, 23. forduló:
Espanyol-Real Madrid 0-1 (0-1)gól: Marcelo (24.)
piros lap: Casillas (2., Real Madrid)
Deportivo La Coruna-Villarreal 1-0 (0-0)
gól: Lopo (60.)
Hércules-Real Zaragoza 2-1 (0-1)
gól: Farinós (80.), Trezeguet (88.), illetve Braulio (4.)
Levante-Almería 1-0 (0-0)
g: Caicedo (52.)
Málaga-Getafe 2-2 (0-2)
g: Baptista (80.), Rondón (95.), illetve Miku (8.), Colunga (23.)
Real Sociedad-Osasuna 1-0 (0-0)
g: Tamudo (73.)
Szombaton játszották:
Racing Santander-Sevilla 3-2 (2-1)-
gól: Fernandez (12.), Rakitic (19., öngól), Arana (92.), illetve Fazio (40.), Luis Fabiano (83., 11-esből)
Atlético Madrid-Valencia 1-2 (1-1)
g: Reyes (3.), illetve Joaquin (41., 86.)
piros lap: Godin (90., Atlético Madrid)
Sporting Gijón-FC Barcelona 1-1 (1-0)
g: Barral (16.), illetve Villa (80.)
A bajnokság állása, 23. forduló:
1. FC Barcelona 23 71-12 622. Real Madrid 23 53-19 57
3. FC Valencia 23 38-25 47
4. Villarreal 23 41-23 45
5. Athletic Bilbao 22 37-31 38
6. Espanyol 23 30-31 37
7. Getafe 23 35-37 31
8. Sevilla 23 35-38 31
9. Real Sociedad 23 34-37 31
10. Atlético Madrid 23 32-31 30
11. Real Mallorca 22 24-30 28
12. Hércules 23 24-37 25
13. Racing Santander 23 20-33 25
14. Deportivo La Coruna 23 20-34 25
15. Levante 23 24-34 24
16. Sporting Gijon 23 23-31 23
17. Real Zaragoza 23 22-36 23
18. Osasuna 23 21-30 22
19. Almeria 23 23-39 20
20. Málaga 23 30-49 19