Kik válthatnák meg a magyar futballt?

A Magyar Labdarúgó Szövetség futballfórumot szervez február utolsó napjára, egyúttal keresik azokat a példaképnek állítható, hiteles, nyelveket beszélő egykori játékosokat is, akik kapcsolatrendszerükkel, szemléletükkel, tanácsaikkal tudnak lendíteni a hazai futballon.

A tízes, húszas években külföldi edzők jöttek, most lehet, hogy elég lenne csak a határon túli magyarságnál körülnézni. Tény, hogy a magyarországi magyar edzők nem kellenek sehol.

A listában vannak első hallásra ismert és ismeretlen nevek, olyanok is, akiket nem könnyű elmozdítani onnan, ahol jelenleg a fizetésüket kapják, de egy próbát talán megér. Az újrainduló Bozsik-program célja az elitképzés, abban simán fel lehetne használni tudásukat, meglátásaikat.

Bölöni László (1953)

Éveken át nem ment el Marosvásárhelyről, pedig a hatalom már nagyon szerette volna a Steauában látni a végül 108-szoros válogatott, bal lábas középpályást. Beadta a derekát, és 1986-ban BEK-et nyert a katonacsapattal. Kisteleki futballfejlesztési igazgatónak szerette volna leigazolni pár éve, egy beszélgetésnél tovább nem jutottak, helyette egy kosárlabdaedző, Jámbor László kapta a posztot. Bölöni bajnokságot nyert a Standard Liege-zsel, január első napjaiban pedig a francia Lens hívta megmentőnek, bent kell ugyanis tartani a csapatot az első osztályban. Kérlelhetetlen kritikusa a magyar futballnak, ő fedezte fel Cristiano Ronaldo mellett Cechet, Freit, kiváló szakember, a legeredményesebb magyar edző - Belgium mellett Portugáliában is volt bajnok -, akinek a magyar futballal nem volt számottevő kapcsolata, azt leszámítva, hogy a Puskás-akadémia egyik tanácsadója.

Jenei Imre (1937)

Az aradi születésű, Nagyváradon élő szakember a román mellett már volt magyar kapitány is, túl van a hetvenen, de szellemileg nagyon friss. Szemléletét, mentalitását, futballszeretetét könnyen át tudná adni azoknak, akik fiatalokkal foglalkoznak. Magyarországon nincs szakanyaga a futballnak a hetvenes, nyolcvanas évekből, előfordulhat, hogy neki van. A Steaua BEK-győzelménél a kispadon ült, és a román válogatott is vele jutott ki az 1990-es világbajnokságra. Itthon nem volt sikeres, vele Izlandtól is kikaptunk, pedig pedagógiailag magas szinten állt, de 1991 környékén annál több kellett volna a sikerességhez.

Szabó József (1941)

Nagy játékos, és 42-szeres válogatott volt a Szovjetunióban, edzőként is rögtön mély vízbe dobták. Ukrajna kapitánya volt, a válogatott ugyan nem jutott ki a vele a 2000-es Eb-re, de szakértelme elvitathatatlan, 2005-ben és rá két évre is a Dinamo Kijev edzője volt, a tulajdonos Grigorij Szurkisz mindig bátran nyúlt hozzá. A szakmát Lobanovszkij mellett tanulta, ennek megfelelően a fegyelem híve. Ismeri, hogy kell fiatalokat befuttatni, az aranylabdás Andrij Sevcsenko a legjobb példa rá, akit nem hagyott elveszni, amikor rossz társaságba keveredett. Hatvan felett még fia született, alkotói vágya erős, pár jó tanácsa biztos lenne.

Rácz László (1961)

Már volt a Dinamo Kijev másodedzője, jelenleg nem edzősködik, de szeretne. Érdekes lehetne, mennyire tudná meghonosítani az ukrán viszonyokat, követelményeket itthon, talán nem hurrogná le az önimádó szakma. Nyilvánvaló, hogy már túl a fénykorán játszott a Ferencvárosban, abból az időszakból nem is lehet megítélni, sokkal inkább arról, amikor hatalmas gólt lőtt az 1988-as Eb-n a hollandoknak. Rácz a mexikói 0-6 előtt az öltözőfolyosón a szerénységet hiányolta a magyarokból, bennük megvolt. Van mire szerénynek lennie játékosként, Eb-ezüstérme mellett KEK-győztes volt a Dinamo Kijevvel. Edzőként akár itthon lehetne az első nagy dobása.

Móder József (1947)

Még Ráczénál is sikeresebb játékospályafutás áll mögötte, győztes Eb-döntőben játszott a csehszlovákokkal 1976-ban. Sokat futó, sokat ütköző középpályásnak tartották, aki két hatalmas gólt is lőtt a szovjeteknek a selejtezőben. Kassán edzősködik, fiatalokkal foglalkozik. A szlovákok kint voltak a tavalyi vb-n, tovább is jutottak a címvédő olaszokkal szemben, valamit tehát ők is jobban csinálnak annak ellenére, hogy feleannyian laknak az országban. Elmondhatná, hogy mit.

László Csaba (1964)

Úgy lett az övé a Fradi-kispad, hogy sokan felháborodtak, hiszen szakmai múltja lényegében nem volt. Ambícióiról sokat elárul, hogy elfogadta az ugandai kispadot, mert tudta, egy ottani jó eredménnyel könnyen megnyílhatnak előtte olyan kapuk, amelyek más magyar edzők előtt nem. Így is lett: a skót Hearts hívta, 2009-ben a liga legjobb menedzserének választották. Nemcsak a magyar, hanem a skót futball kritikusa is, jelenleg a belga Charleroi-val küszködik, talán bentmaradhatnak, igaz, jelenleg utolsók, de amikor oda került a szezon közben, a valaha szebb napokat látott klub már akkor itt állt. Segítője, Balog Tibor is értékes, egész Európa ismeri, hiszen a Bosman-szabályt az ő példája után terjesztették ki.

Fazekas László (1947)

Nem maradhat ki egy ilyen szavazásból, Belgiumban szerzett edzői papírokat, tapasztalatát, tudását Mészöly Kálmán szerette volna kiaknázni lassan két évtizede másodedzőként, azóta nem jött haza. Híres mondása szerint azért lett sikeres Belgiumban, mert nem várta el az ottani edzőtől, hogy megtanuljon magyarul, mint jónéhányan, akik a nyolcvanas évek elején már kimehettek. A 92-szeres válogatott – Bozsik után neki van a legtöbb - Antwerpen külvárosában él, már túl van a 60-on, nagy vétek eltékozolni szakértelmét, de még nem késő reaktiválni.

Ladinszky Attila (1949)

A Feyenoorddal világsztár lett, itthon a Vasasban játszott, Farkas János mellett. Kár veszni hagyni a kapcsolatait, hiszen négy országban is játszott, Hollandia mellett megfordult Belgiumban, Franciaországban és Spanyolországban. A Vasasban töltött fél szezon után 1971-ben döntött a disszidálás mellett. Edzőként nem próbálkozott, de nem is lehet használni mindenkit edzőként.

Dárdai Pál (1976)

A német másodosztályban vezető Hertha nagy erőkkel készül a búcsúztatására, májusban valószínűleg ott is lesz a pályán, utolsó meccsén. Talán őt lenne a legnehezebb kimozdítani, mert Berlinben beilleszkedett, és mentalitása németebb volt a németnél. Ezzel lett a Hertha meccsrekordere, nála többet senki sem játszott a csapatban. A fiatalokat meg fogja hamarosan kapni a 35 éves, fanatikus középpályás. Edzőként is karriert akar, nem véletlen, hogy Németországban kezdi el, a Hertha kifutási lehetőséget is ad neki, de talán egyszer a légióskodásából, szemléletéből, küzdőképességéből is profitálhat Magyarország, mert ő volt az egyetlen az elmúlt 15 évben, aki - ha kiszorult csapatából - rendre visszanyerte a helyét, és eközben egyszer sem sajnáltatta önmagát.

Kovács Kálmán (1965)

Az első hazai jelölt. Papin mögött második volt a francia góllövőlistán 1991-ben, róla elmondható, tehetségéből közel kihozta a maximumot. Ifjúsági Eb-győztes, a fiatalok már alig ismerik, pedig voltak igazán jó meccsei nemzetközi szinten is. Edzőként, tanácsadóként, megfigyelőként még nem láthattuk, szakkommentátor már volt, de most ezt sem gyakorolja. Francia vonalon erős lehetne, irigylésre méltó, amit a franciák, amit a futballban felépítettek, hátha lenne olyan eleme, amit meg lehetne itthon is honosítani.

Szentes Lázár (1955)

Bajnokcsapat edzője nem lehetett Debrecenben, de miután az európai kupákat átszervezték, egészen biztos: sokáig ő mondhatja majd el magáról, megélte edzőként a kupatavaszt. Első válogatottságán, 1982-ben rögtön az első percben gólt szerzett, mégis csak hatszoros válogatott. Edzői karrierje is megbicsaklott, nem tartják könnyű embernek. Volt időszak, amikor egyedül több nyelvet beszélt - a portugál játékoskorában ragadt rá -, mint élvonalbeli edzőkollégái összesen. Győrben önkormányzati képviselő, Diósgyőrben szakmai igazgató, regionálisan és országosan talán többre vágyik ennél.

Herczeg András (1956)

Miért ne épülhetne be erősebben a debreceni vonal? Eredményei alapján még akár a válogatott dukálna neki. Sokkal valószínűbb, hogy egy jól felépített akadémiának lesz az első embere, és szereti annyira Debrecent, hogy soha ne hagyja el, és ha netán edzőkérdés lesz a klubnál, akkor hozzá mindig bátran lehet fordulni. A szövetség regionális irányítója ettől még lehetne, az utánpótlásra éppúgy van rálátása, mint a nemzetközi szintre.

Burcsa Győző (1954)

Elég régóta soproni vállalkozó, ami a magyar futball helyzetében ritka nagy luxus. Megcsömörlött a hazai viszonyoktól, és talán nem gondolta volna 15 éve, hogy a Sopron lesz az utolsó csapata. A Győrrel játékosként bajnok volt, a Videoton 84-85-ös UEFA-kupa meneteléséből maximálisan kivette a részét, mind a 12 meccsen pályán volt. Rögtön utána leigazolta az Auxerre, két évet lehúzott a francia csapatnál, játékosedző is volt.

Számtalan emigráns neve is felmerült, az újpesti Tóth Zoltántól Harsányin és Popovicson át egészen Nagy Antalig (aki nem összetévesztendő a Mezey-csapat játékosával), Abonyi Attila Ausztráliában lett valaki. Petry Zsoltra is várhatóan komoly Bundesliga-karrier vár, az újpesti Szendrei József itthon volt, de nem kérdezte senki.

Ha kihagytunk valakit, írja meg ide, vagy a kommentek közé, szedjük össze, kit ajánljunk az MLSZ-vezérkar figyelmébe.