A ManUnited edzett egyet a Schalkénél
2-0-ra verte Gelsenkirchenben a Schalkét a Manchester United a Bajnokok Ligája keddi, első elődöntőjének első meccsén.
Teljesen egyoldalú mérkőzés volt, az angolok támadtak, a németek próbáltak védekezni, de ez csak kapusuknak, Manuel Neuernek sikerült, aki ziccereket védett percről percre. Csak az első félidőben Chicharito Hernandez kettőt, Giggs kettőt, Rooney egyet szórakozott el, Pak lövését egy védő fejelte az alapvonalon túlra.
A Schalke annyit sem játszott, amennyi egy Bundesliga-középcsapattól elvárható lett volna, pedig Raulék az előző körben a címvédő Intert ütötték ki 7-3-as összesítéssel.
Neuer nagyokat védett, szünetre tartotta a 0-0-t, a másik oldalon van der Sarnak nem volt dolga.
A játék a pihenő után sem változott, sorra jöttek a MU-helyzetek és a Neuer-védések, illetve az angol támadók hibái.
Giggs aztán a 67. percben megtörte a remek kapust, Rooney nagy passzát a bal alsóba gurította. (És a BL legidősebb gólszerzője lett 37 és fél évesen.)
Nem telt el két perc, a csatár is betalált: van der Sar kirúgását Valencia három bámészkodó védő között levette, megjátszotta Chicharitót, aki jobbal Rooney elé, ziccerbe tette a labdát, és társa nem hibázott.
Két perc alatt eldöntötte a mérkőzést a United, a továbbiakban tartogatta a labdát, gólokat még lőhetett volna, de a cserék - Rooney és Chicharito hamar lement -, Nani és Anderson nem koncentráltak rendesen.
Tehették, mert a Schalke két távoli lövésen kívül az egész meccsen semmit nem mutatott. Azok jó kísérletek voltak, de van der Sarról egyik sem jött ki.
A MU simán eldönthette volna az egész párharcot még egy góllal, így - bár csoda lenne - a visszavágón még kereshet valamit a Schalke, mert csak két gólt kellene szereznie.
BL, elődöntő, 1. mérkőzés
Schalke 04 (német)-Manchester United (angol) 0-2 (0-0)
gól: Giggs (67.), Rooney (69.)
Vezette: Carlos Velasco Carballo (spanyol)