"Ne is említse nekem Devon Lochot, az apám még fogadott is rá" - mondta a riporternek Sir Alex Ferguson Manchester United-edző, miután csapata 2-1-re legyőzte a Chelsea-t, és a maradék két meccséből egy döntetlen, egyetlen pont kell neki a bajnoki címhez. Az ellenfél a Blackburn és a Blackpool lesz.
Devon Loch egy híres versenyló volt (1946-1963), ami leginkább az 1956-os Grand National lóverseny miatt maradt emlékezetes, annyira, hogy neve szállóigévé vált, sőt, kifejezés lett belőle.
A telivér az év futamát öt lóhossznyi előnnyel vezette mindössze 30 méterrel a cél előtt, amikor máig meg nem magyarázott okból összecsuklott, egyszerűen hasra esett a pálya közepén. Azonnal felállt, de megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó elmenni a vonalig sem, miközben mindenki megelőzte.
A ló akkoriban Erzsébet anyakirályné tulajdonában állt, aki nem gondolkozta túl a drámai bukást, azt mondta, "ilyen a lóverseny".
Jó ötven éve próbálják kinyomozni, mi történhetett Devon Loch-kal, aki valójában nem is elesett, hanem eldobta magát. Állítólag hátsó fertálya görcsölt be, van, aki azt mondja, egy árnyék zavarta meg maga előtt, azt hitte, ugrania kell, de a mozdulat közben meggondolta magát, mert észrevette, hogy nincs is előtte semmi, ennek az eredménye lett a vicces/tragikus mozdulat. Zsokéja, Dick Francis szerint egy nézőtérről jövő, különösen hangos zaj zavarta meg Devont.
Akciója óta Devon Loch-ot követ el, aki kvázi a célban, érthetetlen okból elbukik. A legutóbbi Devon Loch talán Lewis Hamiltoné, aki 2007-ben úgy veszítette el a Forma-1-es világbajnokságot Kimi Raikkönennel szemben 17 pont előnyből, hogy az utolsó két futamon négy pontot, egy ötödik vagy két hetedik helyet kellett szereznie, de csak egy hetedik jött össze.