A világ legrosszabb büntetője
Vasárnap délután a Haladás-Ferencváros bajnokival fejeződött be a hazai élvonal utolsó előtti fordulója.
A 18. percben Tóth Péter gondoskodott arról, hogy bekerüljön a nagy külföldi újságokba is, a101greatgoals.com például emelését azonnal betette a legrosszabb büntetők közé.
Csizmadia szabálytalansága után büntetőt kapott a hazai csapat, a balhátvéd állt a labda mögé, alápörgetett, ahogy a cseh Panenkától láttuk 1976-ban, de körülbelül egy métert tévesztett, a labda még akkor is felszálló ágban volt, amikor a léc fölé került.
A védő hatgólos volt a szezonban, a Kecskemétnek ő lőtte a három pontot jelentő gólt az utolsó percben.
A második félidőben Iszlai már nem hibázott tizenegyesből, erre Rósa Dénes bombagóllal válaszolt. A Ferencváros így dobogón maradt, mert az edzőváltás óta nem veszítő Debrecen a Fradi-pályán és Zalaegerszegen is úgy játszott döntetlent, hogy mindkétszer öngóllal lett 1-1.