Hosszabbításban esett ki a Fradi az EL-ből
További Futball cikkek
- Mentő vitte el edzésről a Bayern München kapusát
- A Chelsea korábbi edzőjét nevezték ki a konferencialiga-győztes csapat élére
- Meghalt a Milan legendás kapusa
- Rémisztő esése után a kórházból üzent a Tottenham futballistája
- Roberto Carlos drámai helyzetbe került, a Real Madrid edzőközpontjában él a válása miatt
Az Európa Liga második selejtezőkörének visszavágóin valamennyi magyar futballcsapat idegenben játszott, és csak a Ferencváros vihetett előnyt magával.
Aalesund-Ferencváros 3-1, hosszabbítás után
A Fradi hazai pályán hátrányba került egy hete, de fordított, és 2-1-re nyert. A norvég nem tűnt félelmetes csapatnak az Üllői úton, de a magyarok sok helyzetet kihagytak az első meccsen, ezért nem lett nagyobb a különbség.
Prukner László edző egyik kulcsemberét, Jovanovicsot elveszítette a hétvégi bajnokin, ezúttal sem állhatott a rendelkezésére, a bombagólt lövő Abdi viszont a csapatban volt. Oláh lett a társa, a brazil Felipe Felix ezúttal a kispadon kezdett.
A norvégok érezhető fölényben voltak az első negyedórában, utána Ottennek volt egy veszélyes fejese, de a védők tisztáztak. Oláh viszont nem hibázott a félidő vége előtt három perccel, 15 méterről értékesítette Andrezinho passzát. Itthon is a csatár szerezte az első magyar gólt.
A második félidő közepén a norvégok váratlanul tizenegyest kaptak, Junior akadt össze Myklebusszal a jobb oldalon. Addig nem sok meggyőződéssel támadtak, de Barrantes a büntetőt a kapu közepébe lőtte, így lett 1-1 a 72. percben.
A gól felhozta a hazai csapatot, nagy erőkkel támadott a hosszabbításért, amit Fuhre góljával el is ért a 87. percben. Az addig jól védő Ranilovic ebben a gólban benne volt.
A hosszabbítás első helyzetét Felipe Felix hagyta ki, de erre két Olsen-kapufa volt a válasz. A 119. percben Post már pontosan fejelt, ez pedig a zöld-fehérek búcsúját jelentette.
Jegyzőkönyv
EL-selejtező 2. forduló, visszavágó:Aalesund (norvég)-Ferencváros 3-1 (0-1, 2-1, 2-1) - hosszabbítás után
Aalesund, 10 ezer néző, v.: Marciniak (lengyel)
Barrantes (72., 11-esből), Fuhre (87.), Post (119.), illetve Oláh (42.)
sárga lap: Parr (56.), Morrison (57.), illetve Maróti (57.), Grúz (66.), Fülöp (70.), Junior (104.)
Továbbjutott: az Aalesund, 4-3-as összesítéssel.
Aalesund:
Grytebust - Ulvestad (Post, 63.), Tollas, Arnefjord, Ja:a:ger - Morrison, Sylling Olsen, Okoronkwo (Fuhre, 80.), Barrantes, Parr - Sellin (Myklebust, 20.)
Ferencváros:
Ranilovic - Fülöp, Grúz, Otten, Junior - Morales, Maróti, Józsi (Balog, 90.), Andrezinho - Oláh (Felipe Félix, 84.), Abdi (Rodenbücher, 70.)
Aktobe-Kecskemét 0-0
A félidő végére kezdett feléledni a Kecskemét Kazahsztánban, a félidő gól nélkül lement, de ezzel az eredménnyel is kieső volt a csapat. Mivel a második félidőben sem volt gól, a hazai csapat a múlt heti 1-1-gyel jutott tovább. Az Aktobe aktívabb volt, többet lőtt kapura - bár az utolsó lehetőség a kecskeméti Dosso előtt adódott -, és első kazah csapatként érte el a bravúrt: magyart búcsúztatott.
Jegyzőkönyv
Európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágó:Aktobe (kazah)-Kecskeméti TE 0-0
Centralnij Stadion, 5000 néző, v.: Bojko (ukrán)
sárga lap: Avercsenko (93.), illetve Gyurcsó (12.), Savic (45+4.), Alempijevic (53.), Mohl (73.), Radanovic (78.)
Továbbjutott: az Aktobe 1-1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal
Aktobe:
Szigyelnyikov - Csicsulin, Primus, Szmakov, Kenzsiszarjev - Kostic, Logvinyenko (Szemjonov, 79.), Mane, Hajrullin, Maletic (Avercsenko, 92.) - Djilasz (Liszenkov, 75.)
Kecskeméti TE:
Ribánszki - Alempijevic, Balogh B., Radanovic, Mohl - Cukic (Dosso, 84.), Ebala (Bertus, 84.), Savic - Gyurcsó (Litsingi, 72.), Tököli, Foxi
Tromsö-Paks 0-3
A múlt heti 1-1 után mindössze 1,3-szoros pénzt fizetett volna ha nyer, és továbbjut a Tromsö. A Paks azonban nagy meglepetésre az 59. percben Kiss Tamás góljával megszerezte a vezetést, és továbbjutásra állt. Három perc múlva Böde belőtte a második magyar gólt is a műfüves pályán.
A harmadikat is Kiss érte el, ezzel lényegében a 77. percre végleg eldőlt a továbbjutás. Az eredmény már nem is változott a folytatásban.
A következő kanyarban a skót Hearts lesz a Paks ellenfele.
Jegyzőkönyv
Európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágó:Tromsö (norvég)-MVM Paks 0-3 (0-0)
Tromsö, 4000 néző, v.: Yildirim (török)
gólszerzők: Kiss T. (59., 77.), Böde (62.)
sárga lap: Éger (35.), Bartha (76.), Böde (87.)
Továbbjutott: a Paks, 4-1-es összesítéssel.
Tromsö:
Malmkvist - Norbye, Björck, Ciss, Yndestad - M. Andersen (Jama, 66.), Kara, R. Jenssen, Drage - Abdellaoue (S. Möller, 65.), Nyström (R. Johansen, 54.)
MVM Paks:
Csernyánszki - Heffler T., Éger, Fiola, Báló - Sifter, Sipeki - Bartha, Böde, Vayer (Magasföldi, 78.) - Kiss T.