A meccset uralta a Real, nyerni nem bírt
További Futball cikkek
- Roberto Carlos drámai helyzetbe került, a Real Madrid edzőközpontjában él a válása miatt
- Jó hírt kapott a Barcelona, az Eb-győztes sztár a Szuperkupa-döntőben már játszhat
- Szoboszlai Dominik nélkül megint botlott a Liverpool, a döntő kapujában a Tottenham
- A Manchester City a Bundesliga legveszélyesebb támadójával erősítene
- A Fraditól távozó labdarúgónak szoknia kell, hogy Kecskeméten sokan magyarul beszélnek
Az előző idényben ötször találkozott a Real Madrid és a Barcelona, de egyik meccsen volt annyira bátor, kreatív José Mourinho csapata, mint a Szuperkupa első negyedórájában.
Jól működött a letámadás, Karim Benzemát nem tudták tartani a katalán védők – volt lövése, fejese -, a labdabirtoklás olyan nyomasztó fölényt mutatott, mint ami általában a Barcelonánál szokott lenni.
A Real meg is szerezte a vezetést, Benzema csodás passzával – kötényt adott Mascheranónak – Özil azonnal ziccerbe került, és okosan a bal sarokba gurított a kapus mellett a 13. percben.
A katalán védelem ilyen összeállításban (Alves-Mascherano-Abidal-Adriano) feltehetően nem fog még egyszer játszani, sokszor zavarban voltak, a középpályáig sem tudták felpasszolni a labdákat.
A Real azonban csak egy gólt lőtt a hatalmas nyomás alatt, a Barcelona pedig amikor kiszabadult, azonnal egyenlített.
David Villa elképesztő mozdulattal, lendület és ütem nélkül tökéletesen lőtt a hosszú sarokba. Casillas nyújtózkodott a 35. percben, de a csatár olyan jól és pontosan lőtte meg a labdát, hogy a kapusnak esélye sem volt a hárításra.
A félidő előtt Messi is előkerült, Khedira és Pepe összehozott neki egy gólpasszt, ő pedig Casillas hóna alatt gurított a kapuba. Az argentin ugyan mindkét játékosnál sokkal könnyebb, de az ütközéseknél ő maradt állva.
A második félidő elején egy szöglet után a nagy kedvvel és ambícióval játszó Pepe pazarul passzolt vissza Xabi Alonso elé, aki a négy kifelé mozgó védő közt laposan lőtt a bal alsóba, Valdes nem érhette el.
2-2 után Cristiano gólt érdemlő szabadrúgást eresztett meg, ilyen lábtartással szinte már nem is lehet ilyen erővel kapura lőni, mindössze pár centit tévedett. Utána estében lőtt kapura, akkor Valdes volt a helyén, és szép vetődéssel kiütötte a labdát. Benzema fejese után sem született meg a vezető gól, Ronaldo is hiába próbálkozott kétszer.
A meccs ezen szakaszában (60-70. perc) a Barca ismét csak kereste a labdát, aztán alábbhagyott a hazaiak nyomása, beállt Xavi és Piqué, amivel stabilabb lett a csapat szerkezete. Messinek volt is egy életerős szabadrúgása.
A 83. percben Valdes rosszul jött ki egy beadásra, a labdára rárobbanó Ronaldót egy könyökmozdulattal viszont akadályozta abban, hogy elérje a labdát, a büntető elmaradt. Pár perc múlva Marcelo rúgta meg Pedrót a kapu előtt, a bíró ekkor sem foglalt állást.
A Real nyíltan és harcosan játszott, Khedira és Pepe ezúttal is hű volt jelleméhez, előbbi Abidal fejére rúgott pirosat érően még az első félidőben, utóbbi Dani Alves lábára a másodikban. Mindketten a pályán maradhattak, csakúgy, mint Xabi Alonso egy visszahúzás után. A játékvezető volt újra a meccs leggyengébb embere.
A meccs alatt jelentették be: Cesc Fabregas hivatalosan is a Barcelonáé.