További Futball cikkek
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
Ronaldo többször is a csúcson volt, de teste nem bírta, Ronaldinho és Adriano saját magának köszönheti: három brazil sztár, akikből egy szenvedve is halhatatlanná vált, a másik kettő többet is elérhetett volna.
Adriano
Mind közül ő csúszott le a legjobban és leglátványosabban, az ő botrányairól cikkezett legtöbbet a sajtó. Pályafutása nem így indult, hatalmas tehetségnek tartották, tizennyolc évesen a Flamengo nagycsapatában játszott, rá egy évre, 2001-ben megkapta első európai szerződését is, az Inter vette meg. 2004 és 2005 nyara között a klubnál és a válogatottban is fantasztikus formában játszott - akkor már túl volt két kölcsönadáson is -, hosszabbítottak vele. Ezután jöttek a problémák, játéka kezdett megbízhatatlan lenni, egyre többször látták night clubokban feltűnni, volt, hogy az edzést is kihagyta, alkoholproblémákkal küzdött. Apja halála után tört teljesen össze, az őt ért kritikákra ezzel védekezett. Egy Sao Paulo-i kölcsön után újra esélyt kapott Milánóban, nem is ment neki rosszul a játék, súlyproblémái enyhültek. Szabadságra repült haza Brazíliába, de nem tért vissza a megbeszélt időpontra, szerződést bontottak vele.
Visszament a Flamengóba, de nem sokáig bírta Európa nélkül, 2010-ben a Roma játékosa lett, de a késést itt is eljátszotta, hét hónap után szerződést bontottak vele, egyetlen gólt sem lőtt. Olaszországban háromszor szavazták meg az év legrosszabb játékosának.
2011 márciusa óta a Corinthiansé, nemrég komoly sérülést szenvedett, öt hónapot kell kihagynia. A 29 éves, a válogatottban sem számítanak már rá, ha mostani helyzetéből újra fel tud állni, az maga lenne a csoda.
Robinho visszatalált
Azért volt, akinek sikerült visszatérni Brazíliából, igaz, a Real Madrid és a Manchester City egykori támadóját nem lehet egy szinten emlegetni Ronaldóval és Ronaldinhóval, de neki azért sikerült újra meghatározóvá válnia. Manchesterből a Santosba igazolt, senki sem gondolta, hogy valaha meghatározó lehet az európai futballban, ma a Milan támadója, beilleszkedett a csapatba, bajnokságot nyertek, idén Szuperkupa-győzelemel kezdtek.
Ronaldinho
Eredményekben és játéktudásban nehéz összehasonlítani Adrianóval, de brazil, szeret bulizni, edzésről késni és úgy általában jobban kiengedni a kelleténél. Az aranylabdás és világbajnok támadó 2001-ben érkezett Európába, a Paris-Saint Germainnél kezdte, akkor még semmi baj nem volt vele, bár Párizsban azért ismerték egy-két szórakozóhelyen. A barcelonás első éveiben, pályafutása csúcsán sem volt vele semmi gond, 2004-ben Aranylabdát, két bajnokságot nyert. A 2006-os BL-győzelem után változott meg valami, hiába lőtte pályafutása legtöbb gólját egy szezon alatt, már nem volt az igazi, sok kritika érte, rendszeresen éjszakázott, késett az edzésről.
2008-ban már új klubjáról találgattak, bár ő nem nyilatkozott, de júliusban a Milanba igazolt. Jól kezdett, de hamar elfáradt, erőnléti problémái voltak, látszott, egyáltalán nincs kedve játszani. Következő szezonja is így indult, aztán kicsit visszatalált, de a régi Ronaldinhótól messze elmaradt, a válogatottban sem volt már meghatározó ember. Jelenleg a Flamengóé, nem megy neki rosszul, sokáig a góllövőlistát is vezette. 31 éves, Brazíliából nem lesz könnyű visszatérni és újra meghatározó játékossá válni.
Ronaldo
Olyan szezont, mint ő a Barcelonában, senki nem futott, hiába Messi, a kétszeres aranylabdásra mindenki úgy emlékszik, mint a legnagyobb zsenire, aki akkor hibázott óriásit, amikor onnan az Interbe igazolt. Pályafutását leginkább a sérülések nehezítették, sőt, a végére egyenesen elviselhetetlenné vált neki a játék.
Az 1998-as vb döntőjét máig tisztázatlan körülmények miatt majdnem kihagyta, állítólag epillepsziás rohamai voltak. Végül játszott, de önmagához képest rossz formában, simán kikaptak Franciaországtól. Az Interben aztán újra remek formában volt, vezér lett, UEFA-kupát nyert a csapattal. A következő szezon novemberében súlyos térdsérülése miatt fél évet kellett kihagynia, a Lazio elleni, áprilisi visszatérésénél hét perc játék után újra összerogyott. Két operáció után visszatért, pedig már mindenki leírta, a 2002-es vb-n gólkirály lett, Brazília világbajnok, újra megkapta az Aranylabdát.
A Real Madridban elkerülték a nagyobb sérülések, a Milanban azonban újra előjött a korábbi probléma, harmadszor is megsérült a térde, az egész szezont ki kellett hagynia, nem hosszabbítottak szerződést vele. Ő is hazatért, Corinthiansban folytatta, de idén januárban bejelentette visszavonulását, azt mondta, a teste nem bírja tovább a megterhelést, pedig még szívesen játszana.