Xavi mesteri góljával nyert a Barcelona
Az egyértelműen esélyes Barcelona kezdett jobban, a BL-győztes az első percekben három gólt is lőhetett volna, de Messi egy csel után mellé lőtt, aztán az újonc, a 20 éves Isaac Cuneca is, majd Pedro fejelt fölé.
A 33. percben Xavi 24 méterről, szabadrúgásból emelt a kapu bal oldalába. A Barcelona fölényben maradt, a félidőben 77-23 volt a labdabirtoklási arány a javukra.
Az 53. percben tíz emberrel maradt Granada, Romerót második sárgával kiállították. Az 59. percben Messi átemelt a kifutó kapuson, de a bevetődő Maínz a gólvonalról ollózva menteni tudott.
A 90. percben Dani Benítez is megkapta második sárgáját, a hazai csapat kilenc emberrel fejezte be a meccset.
A Barcelona átvette a vezetést, de az eddigi listavezető Levante és a második Real Madrid szerdán játszik.
Primera División, 10. forduló
Granada-FC Barcelona 0-1 (0-1)gól: Xavi (33.)
Sevilla-Racing Santander 2-2 (1-0)
gól: Manu (37., 91.), illetve Ariel (62.) és Jairo (68)