A magyar válogatott világsztároknak jelentett ugródeszkát

2011.11.10. 23:28
Három aranylabdás is a magyar válogatott ellen debütált. Volt, aki egyáltalán nem örülhetett a végén, a Barcelona argentinja meg egy perc alatt kiállíttatta magát a Népstadionban. A tizenhat éves Maradonát hírből már ismertük, de azt nem gondoltuk, hogy később ő lesz a világ legjobbja.

Josef Masopust

A cseh középpályás 1954-ben, egy barátságos meccsen mutatkozott be hazája válogatottjában. A Dukla Praha legendájának sok öröme azonban nem lehetett a Népstadionban. 93 ezer néző előtt Kocsis mesterhármasával és Sándor góljával négyet kaptak, Pazdera a végén csak szépíteni tudott. Masopust 1962-ben világbajnoki döntőbe vezette Csehszlovákiát, ahol még vezetést is szerzett a brazilok ellen, de végül 3-1-re kikaptak. Az Aranylabdát azonban megkapta abban az évben, ami azóta csehként csak Pavel Nedvednek sikerült.

Josef Masopust 1962-ben
Josef Masopust 1962-ben
Fotó: Jaroslav Skala

Johan Cruyff

Minden idők legjobb holland futballistája 1966-ban, egy rotterdami Eb-selejtezőn Magyarország ellen debütált, és egyből be is talált. Ha Mészöly Kálmán nem egyenlít a 88. percben, akkor győzelemmel mutatkozhatott volna be. A később világklasszissá érő középcsatár 1973-ban és '74-ben is megkapta az Aranylabdát, világbajnoki döntőig vezette a válogatottat, de kikaptak az NSZK-tól.

Johann Cruyff az 1974-es vébé negyeddöntöjében két gólt is szerzett az argentín válogatott ellen
Johann Cruyff az 1974-es vébé negyeddöntöjében két gólt is szerzett az argentín válogatott ellen

Diego Maradona

1977. február 27., Buenos Aires, Argentína-Magyarország barátságos találkozó. Nekünk amiatt volt ünnep, mert Baróti Lajos szövetségi kapitány századszor ült a kispadon, az argentínoknak pedig azért, mert alig több mint tizenhat évesen a válogatottban bemutatkozott minden idők legjobb futballistája. Utóbbi persze csak később derült ki róla, de Maradona már akkor is hatalmas sztár volt. Ebedli Zoltán, aki akkor játszott, így emlékezett vissza: „Maradonáról akkor már hallottam, mert egy évvel azelőtt, amikor a Népstadionban 2-0-ra legyőztük az argentinokat, a vendégek nem győzték emlegetni: van egy született zsenijük. Abból a fél órából, amelyet a pályán töltött, nem hittem volna, hogy ekkora karriert fut be, bár azzal tisztában voltam: nem mindenki szerepelhet kamaszként az argentin válogatottban." Ránk abban az időben nem volt jellemző, hogy nagyon kikapjunk, de akkor sikerült, 5-1-re.

Maradona 1977-ben
Maradona 1977-ben

Rá egy évre viszont Maradonát érthetetlen módon kihagyták a világbajnoki keretből. A házigazda argentinok így nélküle szerezték meg első vb-címüket, de '86-ban már Maradona vezetésével dupláztak.

Oleg Szalenko

Az egyszeres ukrán és nyolcszoros orosz válogatott csatár nem sokkal tovább volt a csúcson, mint mondjuk Koplárovics Béla, de az a csúcs azért magasabb volt, még ha rövid is. Szalenkóról a kutya nem tud semmit azon kívül, hogy az 1994-es vb-n öt gólt rúgott Kamerunnak, és mivel előtte már szerzett egyet, nem csak az egymeccses rekordot állította be, hanem gólkirály is lett az USA-ban. Első válogatott meccsét azonban még az ukrán válogatottban játszotta, ráadásul pont ellenünk. 1992. áprilisában Ungváron 3-1-re vertük őket, Szalenkónak 58 perc jutott. Az oroszoknál is csak nyolcszor szerepelt, a világbajnoki góljain kívül többet nem lőtt. Adósságai miatt tavaly egy arab sejknek passzolta el '94-ben nyert Aranycipőjét.

Lukas Podolski, Bastian Schweinsteiger

2004. június 4-én Kaiserslauternben játszottunk Németországgal. Az 1954-es, elbukott vb-döntő 50. évforduljára rendezett meccsen Lothar Matthäus volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Nyilván még maga Torghelle Sándor sem gondolta volna, hogy nyerhetünk, arra meg pláne nem, hogy az ő két góljával. Hihetetlen, de megtörtént. Podolski és Schweinsteiger is csereként álltak be, előbbi azóta 93-szoros válogatott, huszonhat évesen ez hihetetlen szám. Azóta játszott  Eb -n, vb-n is, 43 gólnál jár. Ő az, aki sokkal-sokkal jobban teljesít a válogatottban, mint klubcsapataiban. A bayernes Schweinsteiger is 90-nél jár, ő egy évvel idősebb, mint Podolski.

Lionel Messi

2005. augusztus 17-én Magyarország-Argentína barátságos meccset rendeztünk a Népstadionban, amin végül 2-1-re kikaptunk. Az akkor 18 éves Messi csereként állt be a 64. percben, de Markus Merk egy percre rá már ki is állította, mert lekönyökölte Vanczákot. „Dühös vagyok. Megpróbáltam lerázni magamról a védőmet és futni tovább, de a játékvezető nem így látta. Szégyen" – mondta a Barcelona támadója a meccs után. Az eset több volt, mint kellemetlen, az argentinok hosszú évek óta nem vártak ennyire bemutatkozást a válogatottban. A meccs előtt úgy nyilatkozott, annak is örülne, ha akár csak egy percre is beállhatna, valószínűleg nem így tervezte. Messi azóta két Aranylabdát nyert egymás után, kétszeres Bajnokok Ligája győztes, a Barcelonában nemrégiben Kubala gólrekordját is megdöntötte.

Mirko Vucsinics

Montenegró egyetlen igazán komolyan vehető, nemzetközileg is klasszis játékosa 2008. augusztus 20-án, egy 3-3-as barátságos találkozón debütált a Népstadionban. Akkor már a Roma játékosa volt, de idén nyáron Torinóba, a Juventushoz igazolt, valószínűleg elege lett abból, hogy Rómában csak kupákat nyert, bajnokságot akar.

Mirko Vucsinics
Mirko Vucsinics
Fotó: Filippo Monteforte


  • Hírek
  • Személyi kölcsön