Szalai kimászott, vezényelte a Mainz-tábort
Szalai Ádám hosszú sérülés, kihagyás után egy hete tért vissza a Mainzba, éppen 365 nap után most először kezdő is volt, csapata a vasárnapi Bundesliga-fordulóban 3-1-re verte a Freiburgot. A mérkőzés végén Szalait külön köszöntötték a szurkolók, aki az ünneplést a kerítésre felmászva vezényelte.
A Mainz második gólját Szalai harcolta ki, a tizenhatoson belül szabálytalannak ítélték Fallout, ezért a játékvezető tizenegyest adott. A kiharcolt büntetőt Choupo-Monting lőtte be.
Szalai most nem lőtt gólt, de edzője szerint így is nagyszerűen játszott. „Új szintre emelte a játékunkat, Choupo-Moting pedig kimagaslóan teljesített az árnyékában” – mondta Thomas Tuchel. „Az ilyen produkció nem szokatlan egy visszatérőtől, bár az ereje még nem tart ki egy egész mérkőzésre. Ádámnak biztosan lesz még válságos időszaka is, türelmesnek kell lennünk vele" - mondta a 38 esztendős tréner.
„Ez a fiú arany ér. Olyan típus, aki az igazi mainzi mentalitás hordozója. Róla átragad a lelkesedés a csapatra és a közönségre is" - áradozott Christian Heidel, a Mainz menedzsere, hozzátéve: elképzelhető, hogy a kedden lejáró átigazolási határidőig mégsem igazolnak egy másik támadót, ahogy azt korábban tervezték. „Nem kevesen voltak, akik egy éve, a szörnyű sérülése után azt hitték, soha nem tér már vissza. Gyakorlatilag teljesen tönkrement a térde" - emlékezett Heidel.
"Szuper volt végre újra kifutni a pályára ebben a stadionban, ráadásul éppen a térdsérülésem egyéves évfordulóján. Nagyon jólesett, ahogy a szurkolók fogadtak, és természetesen örülök a megszerzett három pontnak is, amely nagyon fontos volt" - mondta Szalai.
A szurkolók is értékelték Szalai teljesítményét, a meccs lefújása után kórusban énekelve a kapu mögé hívták, majd Szalai a tribün kerítésére felmászva vállalta az előénekesi szerepet.
A Mainz a 12. helyen áll a német bajnokságban.