![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Előzetes letartóztatásban a DVTK-játékos
A nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatban februárban őrizetbe vett diósgyőri labdarúgó, Lippai Ákos előzetes letartóztatásba került.
Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta, a bíróság első fokon úgy döntött, hogy 30 napra házi őrizetbe kerül a játékos, majd a KNYF fellebbezése után másodfokon elrendelte az előzetes letartóztatását, amelyet kedden foganatosítottak a hatóságok.
A KNYF és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai február 21-én állították elő és vették őrizetbe Lippait, akivel négy rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének a megalapozott gyanúját közölték.
A gyanú szerint a futballista 2009 augusztusában két Ligakupa-mérkőzés, 2010 májusában pedig két élvonalbeli bajnoki találkozó eredményét kívánta befolyásolni. Lippai, akivel klubja március elején szerződést bontott, tagadja bűnösségét.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)