Muamba felépül, és nem érti, miért fújták le a meccset, amin majdnem meghalt
A pályán szívmegállás miatt összeesett Fabrice Muamba teljesen, károsodások nélkül meggyógyulhat - árulta el Owen Coyle Bolton-menedzser, aki szerdán válthatott néhány szót az intenzíven lábadozó futballistájával.
"Azt mondják, lehetséges a felépülése, de minden eset egyedi, és a beteg saját erején múlik. Fabrice mellett két dolog is szól, az egyik, hogy fitt fiatalamber, a másik pedig eddigi élete. Mindenért meg kellett harcolnia, amit elért, biztos vagyok benne, hogy ez számítani fog" - mondta Coyle.
Muamba Zairében (ma Kongói Demokratikus Köztársaság) született, 11 évesen menekítették ki az országban zajló polgárháborúból, és kezdett új életet Nagy-Britanniában.
A játékos eszmélése után fiáról, majd egyből a Bolton-Tottenham-meccs eredményéről tudakozódott, második mondata az volt: "Veszítettünk?" Az apja mondta neki, hogy 1-1 lett, és ő nem értette, miért állították le a meccset. "Miattad."
Coyle már arról is beszélt, esetleg karrierjét is folytathatja-e középpályása. "A futball jelen pillanatban teljesen jelentéktelen az esetében, de nagyszerű fiatal egyéniség, és imádkozunk érte, hogy ugyanazon a szinten játsszon majd, mint korábban."
Muamba a szombati Bolton-Tottenham FA-kupamérkőzésen esett össze a pályán. Összesen ötször élesztették újra, majd mesterséges kómában tartották. Hétfőn már javuló állapotáról számoltak be orvosai, este felébredt, társaival is tudott beszélni.