Mit csinál Messi azzal a rengeteg labdával?
További Futball cikkek
- Manuel Neuert életében először kiállították, a Bayern München kiesett a Német Kupából
- Sallai Roland még sehol nem tapasztalt olyan fanatizmust, mint Isztambulban
- A Paks legyőzésével már dobogón áll az MTK Budapest az NB I-ben
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
Lionel Messi a Granada ellen klubrekordot állított fel, 234-szer lőtt gólt a Barcelonában. Az 5-3-ra megnyert mérkőzésen mesterhármast ért el, karrierje alatt tizenkilencedszer lőtt három vagy több gólt egy meccsen. Jelenlegi szezonja észbontó, kilencszer vágott legalább hármat.
Messi első mesterhármasát a Real Madridnak rúgta 2007. március 10-én. A 11. és 28. percben is betalált Iker Casillasnak, majd az utolsó percben alakult ki a 3-3-as végeredmény. A következő mesterhármasáig majdnem két év telt el, 2009. január 6-án, Király-kupa meccsen érte el a 81. percben lecserélt Messi. A 12. és 79. percben akcióból, az 57.-ben büntetőből talált be, 3-1-re győzött a Barcelona az Atletico Madrid ellen.
A fejlődés folyamatosnak látszik, a 2009/10-es szezonban Messi már négyszer lőtt három vagy több gólt. 2010 második meccsén háromat rúgott a Tenerifének, Puyol és Ezequiel Luna öngóljával 5-0-ra győzött a Barca. Március 14-én a Valencián rohant át 3-0-lal Messi. Egy héttel később is nagy formában volt, a Real Zaragozát intézte el, a 78. percre már 3-0-ra vezetett a Barca neki köszönhetően a 4-2-re végződő meccsen.
Egyik legemlékezetesebb teljesítménye az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-mérkőzéshez fűződik. A nyolc közé jutásért az első meccsen 2-2-t játszott a két csapat. Barcelonában aztán Bendtner góljával az Arsenal szerzett vezetést a 18. percben, ám Messi percek alatt szétzúzta továbbjutási álmukat: a 21.-ben egyenlített, a félidő végére pedig már háromnál járt, a kegyelemdöfést a 88.-ban adta meg, 4-1.
A 2010/11-es idényben is négyszer lőtt hármat, ami nem előrelépés, a Barcelona mégis talán ebben a szezonban volt a legjobb.
Augusztusban kezdte a spanyol szuperkupa döntőjének visszavágóján, amikor a Sevillát terhelte meg hárommal a 4-0-ás kupanyerésen.
Novemberben 8-0-ra mosták le az Almeriát, Messi három gólja ehhez képest kevésnek is tűnik. Januárban megint jól kezdett, a Király-kupában a Real Betisnek félóra alatt pakolt be hármat, csapata 5-0-ra győzött. Februárban is összejött neki, az Atletico Madridot 3-0-ra verte.
Messi viszont csak mostanában ér fel a csúcsra: még nincs vége a szezonnak, de már kilencszer talált be háromszor vagy többször. Tavaly szeptemberben a Barca az Osasunán rohant át 8-0-val, Messi háromnál megállt. Szeptemberben az Atletico Madrid, októberben a Mallorca kapott egy-egy ötöst, az argentin három-három góllal vette ki a részét. Bő negyedóra alatt szerezte mindkét mesterhármast.
A 13. percben büntetővel nyitott, majd a 21. és 30. percben is betalált. November elsején a BL-ben a Plzent 4-0-ra győzték le, Messi újra háromszor iratkozott fel, egyet akkor is tizengyesből szerzett. Januárban Messi megint követte az általa megteremtett hagyományt, mesterhármassal fejezte be a Málaga elleni meccset. Egy hónappal később az 5-1-es Valencia-veréshez négy góllal járult hozzá. Márciusban újra emelte a tétet, a Barca 7-1-gyel szégyenítette meg a Bayer Leverkusent BL-meccsen, a hihetetlen formában játszó Messi öt góllal zárt, a BL-ben történetében elsőként.
A keddi, Granada elleni mérkőzésen mesterhármasával Barca-rekordot is döntött, 234 góljával a klubtörténet gólkirálya lett.
Az argentin válogatottban Messi egyelőre csak egyszer jutott háromig, idén február 29-én Svájcnak szórt hármat a barátságos 3-1-nél.
Messi a brit hagyományoknak megfelelően valószínűleg az összes meccslabdát hazavitte, vagyis - a korosztályos meccseket nem számolva - a következő már a 20. lenne. Azt még nem tudjuk, összegyűjti-e őket egy külön szobába vagy esetleg elajándékozza a családban, mint Beckham az egyszer használatos stoplisait.
Persze az argentinnek is van még hová fejlődnie: Paulino Alcantara összesen 357 gólt szerzett 1912 és 1927 között a Barcelonában, igaz akkoriban sem bajnokság, sem hivatalos statisztika nem volt.