További Futball cikkek
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
- A magyar válogatott játékosa szerződést hosszabbított a Puskás Akadémiával
Tizenháromból tizenháromszor legyőzte a Premier League-ben a Manchester United a Wigant, de szerda este, a 14. meccsen megszakadt a sorozat, és a Wigan győzött, 1-0-ra.
A Unitedben a keretben sem volt Paul Scholes, úgy is játszottak, förtelmesen, vagy igazából még úgy sem, a hazai kapusnak egyszer kellett védenie.
A Wigan már az első félidőben szerzett egy szabályos gólt szöglet utáni fejesből, de Phil Dowd bíró nem adta meg, szerinte De Geát akadályozták a gólvonalon, azért nem tudott felugrani - semmi szabálytalan nem történt, a spanyol kapus határozatlan volt, mint szinte mindig ilyen szituációban.
A szünet után is a Wigan volt a jobb, az 50.-ben Shaun Maloney kapta meg a labdát a tizenhatos bal sarkánál, annak vonalán eltolta a labdát a védő mellett, majd gyönyörűen a hosszú sarokba csavart. Klasszisgól.
A Unitednek egy teljes félidőnyi ideje volt a gólszerzésre a hosszabbítással együtt, de legközelebb akkor került az egyenlítéshez, amikor Figueroa kézzel állított meg egy beadást az ötösnél: Dowd partjelzője tanácsára továbbot intett. A Wigan simán lepörgette a hajrában az órát.
A MU bajnoki ellenfele, a ManCity hazai pályán nem hagyott kétségeket, 4-0-ra kiütötte a WBA-t, és öt pontra csökkentette hátrányát öt meccsel a vége előtt. Carlos Tevez majdnem hét hónap után szerzett újra gólt a csapatban.
A QPR 3-0-ra verte a Swansea-t, Buzsáky Ákos rúgta a harmadikat, az Arsenal szintén ennyire nyert Wolwerhamptonban. A hazaiak Bassong miatt már a 8. percben emberhátrányba kerültek, van Persie bepanenkázta a büntetőt.
Premier League, 33. forduló:
Queens Park Rangers-Swansea City 3-0 (1-0)
g: Barton (45.), Mackie (55.), Buzsáky (67.)
Manchester City-West Bromwich Albion 4-0 (1-0)
g: Agüero (6., 54.), Tévez (61.), Silva (64.)
Wigan Athletic-Manchester United 1-0 (0-0)
g: Maloney (50.)
Wolverhampton Wanderers-Arsenal 0-3 (0-2)
g: van Persie (9., 11-esből), Walcott (11.), Benajun (69.)
kiállítva: Bassong (8., Wolverhampton Wanderers)
A PL állása:
1. Manchester United 33 78-28 79 pont
2. Manchester City 33 79-26 74
3. Arsenal 33 66-41 64
4. Tottenham Hotspur 33 57-38 59
5. Newcastle United 33 50-42 59
6. Chelsea 33 56-38 57
7. Everton 33 38-34 47
8. FC Liverpool 33 40-36 46
9. Fulham 33 43-43 43
10. Norwich City 33 46-52 43
11. Sunderland 33 42-41 42
12. Stoke City 33 32-45 42
13. West Bromwich Albion 33 39-47 39
14. Swansea City 33 35-44 39
15. Aston Villa 32 35-44 35
16. Queens Park Rangers 33 38-56 31
17. Wigan Athletic 33 31-57 31
18. Bolton Wanderers 32 36-65 29
19. Blackburn Rovers 33 45-70 28
20. Wolverhampton Wanderers 33 34-73 22