További Futball cikkek
- Cristiano Ronaldo 39 évesen is tarthatatlan, a spanyolok a végén örülhettek
- Volt, hogy havi száz euróból tengődött, most ennek a háromezerszeresét keresi
- Az újabb blama után magyar edző ülhet az angol válogatott kispadjára
- Megtört a perui átok, a kétszeres világbajnok volt az áldozat
- Magyarország nem került Luxemburg szintjére, de így is akadtak szürreális adatok
Kassai Viktor eredményt befolyásoló, meg nem adott gólja után nem vár tovább a videobíró bevezetésével a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA).
Bejelentették, hogy használni fogják a technikát a decemberi klubvilágbajnokságon Japánban, ha működik, a 2013-as Konföderációs Kupán és a 2014-es brazíliai világbajnokságon már nem a vonalbíróra bízzák a vitatott helyzetek megítélését. A döntés továbbra is a játékvezető kezében lesz, neki kell mérlegelnie a labda vonalon átjutásának körülményeit.
Az Európa-bajnokságon akkor lett ismét aktuális a téma, amikor Kassai Viktor nem adta meg a társrendező ukránok szabályos gólját az angolok elleni sorsdöntő csoportmérkőzésen. Utólag kiderült, a labda teljes terjedelmével, tizenhat centivel áthaladt a gólvonalon, Vad II István asszisztens azonban az esetnél rosszul helyezkedett, és nem jelzett a magyar játékvezetőnek.
Az eset után az UEFA elnöke, Michel Platini nem először jelentette ki: ha rajta múlik, nem lesz Playstation-foci, a közakarat ellenére ő továbbra is amellett van, hogy kizárólag a játékvezetők döntései határozzák meg a mérkőzések kimenetelét. Véleménye szerint ha a gólvonal-technológiát alkalmaznák, akkor megállíthatatlan lenne a további technológiai vívmányok térhódítása. Platini tehát nem kifejezetten a gólbíró ellen volt. Az UEFA vezére korábban a vonalbírók bevezetésével igyekezett feloldani a helyzetet, de Kassaiék tévedése pont az ellentábort hozta helyzetbe.
Platini pechére a FIFA elnöke is az ellentábort erősítette. Sepp Blatter azt mondta, az ukrán–angol-meccsen történt incidens után a gólvonal-technológia bevezetése többé már nem alternatíva, hanem elkerülhetetlen. Már Lampard 2010-es meg nem adott gólja után azt mondta Blatter: belehalna, ha még egy ilyen lenne.
A szervezet vezetője június végén találkozott Franz Beckenbauerrel, aki annak a FIFA-bizottságnak a vezetője, amely a 2014-es világbajnokságra igyekszik több, a játékot modernizáló változtatást bevezetni. Az informális megbeszélésen természetesen szóba került a gólvonal-technológia is, amelynek bevezetését a FIFA elnök és Beckenbauer is szorgalmazta.
A korábbi tervek szerint a rendszert kizárólag olyan szituációkban hívnák segítségül, ha arról kellene dönteni, hogy a labda áthaladt-e a vonalon. Tekintve, hogy az ilyen esetek száma elenyésző, nem lehet azt állítani, hogy olyan tényező lenne a gólvonal-techológia alkamazása, ami komolyabban megtörné a játék ritmusát. Az Európa-bajnokságon mindössze két olyan helyzet volt, ami esetleg mérlegelést igényelt volna. Az Olaszország–Írország mérkőzésen jó helyen állt a vonalbíró Cassano fejesénél, Kassaiék hibájánál viszont rosszul helyezkedett Vad II István.
A FIFA a 2010-es világbajnokság után döntött a reform mellett. „Azt kell mondanom, hogy ez az utolsó vb, amelyen még a jelenlegi rendszer működik - fogalmazott akkor Jerome Valcke, a FIFA főtitkára a torna után. - A játék felgyorsult, a labda hihetetlen sebességgel száll, a bírók pedig idősebbek, mint a futballisták, tehát segítenünk kell nekik, tennünk kell valamit."
A dél-afrikai tornán az uruguayi Jorge Larrionda a német-angol nyolcaddöntő első félidejében, 2-1-es német vezetésnél nem adta meg Frank Lampard szabályos gólját, mert nem látta, hogy a labda több mint fél méterrel túljutott a gólvonalon. A találkozót 4-1-re nyerték a németek.
A szabályalkotásért felelős, rendkívül konzervatív szervezet, az International Football Association Board (IFAB) a világbajnokság után negyedévvel kezdett el tárgyalni a leendő módosításokról. Idén márciusra jutottak el odáig, hogy két technikai újítást, a teniszből ismert Hawk-Eye-t és a labda pontos helyzetének meghatározásához mágneses mezőt használó GoalRefet tartják érdemesnek tesztelésre. Az IFAB most úgy döntött, hogy a hónapokig már próbálgatott technikát decemberben komoly meccsen, élesben is kipróbálják.
A decemberi klubvilágbajnokságig nem döntik el, melyik lesz a nyerő technika, kipróbálják mindkettőt. Az egyik stadionban az egyiket, a másikba a másikat telepítik. Ennek ára pályánként 250 ezer dollár.
A sajtótájékoztatón szóba került az UEFA eddigi húzódózása is az újítástól. Jerome Valcke főtitkár hangsúlyozta, hogy a technika nem lesz kötelező, csak egy lehetőség a tagországok számára. Mindenesetre az angol Premier League lelkesen üdvözölte a FIFA döntését, akár már szezon közben is bevethetik a bírók döntését megkönnyítő technikát. (A boltoni Bogdán Ádám emlékezetes védésekor jócskán a vonal mögül húzta ki a labdát.)
Ahol már bevált
A kétes és sok esetben döntő helyzetek megítélésére több sportágban már hosszú ideje alkalmaznak különféle gépi segítséget. Néhány esetben külön kérni is lehet a visszajátszás alapján történő elbírálást.
A videóbírót a maga kezdetleges formájában már a nyolcvanas években alkalmaztak az amerikai profiligában, az NFL-ben, majd néhány éves szünet után, 1999-ben változtatásokkal, de visszahozták. A játékvezetők és a videóbíró saját hatáskörében dönthet úgy, hogy megvizsgál egy-egy helyzetet, de félidőnként két-két alkalommal a csapatok edzői is kérhetik, nézzenek vissza valamilyen kérdéses esetet.
Tény, hogy a más és más stratégiát igénylő playek amúgy is töredezetté teszik a játékot, azonban a vitatottabb helyzetek megítélése így sem tart sokkal tovább, mint a futballban egy időhúzó fetrengés, hordággyal lecipelés és játékvezetői labda okozta kiesés.