Dzsudzsák gólpasszt adott, majd lesérült
További Futball cikkek
- Egy hónapig nem volt csapata, most visszatér korábbi klubjához a magyar válogatott támadó
- A Barcelona legendája veheti át a Milan irányítását
- Mesterhármassal kápráztatta el Andalúziát a Ferencváros korábbi sztárja
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
A Dinamo Moszkva otthon rúgott ötöt a skót Dundee Unitednak az Európa Liga selejtezőjén, ezzel nem csak a rájátszásba jutott, de megszerezte első győzelmét is a szezonban.
A Dinamo már a félidőben hárommal vezetett, Dzsudzsák rendes helyén, a bal szélen játszott, a második gól előtt ő adta be Kokorinnak a labdát. Az orosz Szport Ekszpressz beszámolója szerint jól játszott. Nem volt viszont szerencséje, a 63. percben sérülés miatt le kellett cserélni. „Még az első félidőben történt a baleset. Lefutottam a védőt, aztán rácsúszott a jobb lábamra. Akkor még nem is fájt annyira, a szünetben viszont annál inkább, jegeltük is, de megpróbálkoztam a folytatással. Nagyon sajnálom, ami történt" - mondta Dzsudzsák a Nemzeti Sportnak, ahol azt is megtudták, törés nincs, de a szélső valószínűleg kihagyja a hétvégi bajnokit.
A Dinamo eddig három bajnokin gólt és pontot sem szerzett, a Dundee elleni első meccs pedig 2-2 lett, így ez volt első győzelme a szezonban, Szergej Szilkin vezetőedzőt menesztették is a rossz eredmények miatt.
Dzsudzsák korábban azt mondta a Nemzeti Sportnak, ha marad az eredménytelenség a klubnál, el kell gondolkoznia a folytatáson. Gólt még nem szerzett.
A Racing Genk is továbbment, Köteles László végig védett. A Hannover is továbbjutott, Huszti gólpasszt adott. Az Inter 3-0-s idegenbeli győzelem után otthon kapott ki 2-0-ra a Hajduk Splittől.
Európa Liga, selejtező, 3. forduló, visszavágók
Omonia Nicosia (ciprusi)-Crvena zvezda (szerb) 0-0, tizenegyesekkel: 5-6
Továbbjutott: a Crvena zvezda tizenegyesekkel
Dinamo Moszkva (orosz)-Dundee United (skót) 5-0 (3-0)
Tj: a Dinamo Moszkva 7-2-es összesítéssel
Elfsborg (svéd)-Horsens (dán) 2-3 (2-3)
Tj.: a Horsens 4-3-as összesítéssel
Aktobe (kazah)-Genk (belga) 1-2 (1-1)
Tj.: a Genk kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel
Slaven Koprivnica (horvát)-Athletic Bilbao (spanyol) 2-1 (1-0)
Tj.: Athletic Bilbao 4-3-as összesítéssel
Aalesund (norvég)-APOEL Nicosia (ciprusi) 0-1 (0-1)
Tj.: APOEL kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel
Legia Warszawa (lengyel)-Ried (osztrák) 3-1 (1-0)
Tj.: Legia Warszawa 4-3-as összesítéssel
Rosenborg (norvég)-Servette (svájci) 0-0
Tj.: Rosenborg idegenben szerzett góllal, 1-1-es összesítéssel
Metalurg Donyeck (ukrán)-Tromsö (norvég) 0-1 (0-1)
Tj.: Tromsö 2-1-es összesítéssel
Mlada Boleslav (cseh)-Twente Enschede (holland) 0-2 (0-2)
Tj.: Twente Enschede kettős győzelemmel, 4-0-ás összesítéssel
Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi)-Dila Gori (grúz) 0-3 (0-0) - a 82. percben félbeszakadt
Young Boys (svájci)-Kalmar (svéd) 3-0 (1-0)
Tj.: Young Boys 3-1-es összesítéssel
Spartak Trnava (szlovák)-Steua Bucuresti (román) 0-3 (0-1)
Tj.: Steaua Bucuresti 3-1-es összesítéssel
Lech Poznan (lengyel)-AIK Stockholm (svéd) 1-0 (0-0)
Tj.: az AIK Stockholm 3-0-ás összesítéssel
Viktoria Plzen (cseh)-Ruch Chorzów (lengyel) 5-0 (3-0)
Tj.: a Viktoria Plzen kettős győzelemmel, 7-0-ás összesítéssel
Vitesse Arnhem (holland)-Anzsi Mahacskala (orosz) 0-2 (0-0)
Tj.: az Anzsi Mahacskala kettős győzelemmel, 4-0-ás összesítéssel
FK Zeta (montenegrói)-FK Sarajevo (bosnyák) 1-0 (1-0)
Tj.: az FK Zeta idegenben szerzett góllal, 2-2-es összesítéssel
Mura 05 (szlovén)-Arszenal Kijev (ukrán) 0-2 (0-1)
Tj.: a Mura 05 3-2-es összesítéssel
Sparta Praha (cseh)-Admira Wacker (osztrák) 2-2 (2-1)
Tj.: a Sparta Praha 4-2-es összesítéssel
PAOK Szaloniki (görög)-Bnei Yehuda (izraeli) 4-1 (0-1)
Tj.: a PAOK Szaloniki 6-2-es összesítéssel
Bursaspor (török)-Kuopio (finn) 6-0 (3-0)
Tj.: a Bursaspor 6-1-es összesítéssel
Rapid Bucuresti (román)-Heerenveen (holland) 1-0 (1-0)
Tj.: a Heerenveen 4-1-es összesítéssel
Hannover (német)-Saint Patrick's Athletic (ír) 2-0 (1-0)
Tj.: a Hannover kettős győzelemmel, 5-0-ás összesítéssel
Internazionale (olasz)-Hajduk Split (horvát) 0-2 (0-1)
Tj.: az Internazionale 3-2-es összesítéssel
Olympique Marseille (francia)-Eskisehirspor (török) 3-0 (2-0)
Tj.: az Olympique Marseille 4-1-es összesítéssel
Maritimo (portugál)-Aszterasz Tripolisz (görög) 0-0
Tj.: a Maritimo idegenben szerzett góllal, 1-1-es összesítéssel
Liverpool (angol)-Gomel (fehérorosz) 3-0 (2-0)
Tj.: a Liverpool kettős győzelemmel, 4-0-ás összesítéssel
Rapid Wien (osztrák)-FK Vojvodina (szerb) 2-0 (0-0)
Tj.: a Rapid Wien 3-2-es összesítéssel