Dzsudzsák: Engem nem szabad leírni
A Dinamo Moszkva szélsője szombaton gólt rúgott és két gólpasszt is adott a Lokomotiv elleni bajnokin, amin megszerezték szezonbeli első győzelmüket. Dzsudzsák szerint az új edzőnek köszönhető a siker.
„Nagyon vártam már ezt a napot, azt, hogy ilyen teljesítménnyel rukkoljak ki. A rossz bajnoki kezdés fényében tulajdonképpen mindent egy lapra tettünk fel, én sem mentem vissza annyiszor védekezni, szerencsére minden elképzelésünk bejött" - kezdte a Nemzeti Sportnak.
„Formánk javulása jelentős mértékben az edzőváltásnak köszönhető, Dan Petrescu - időnként igen kemény szavakat használva - felnyitotta a szemünket. Merthogy amit eddig mutattunk, az egy jó nagy nulla volt. Minden meccsemen szeretném bizonyítani, hogy nem szabad leírni engem, hiszem, hogy a folytatás is hasonlóan alakul."
Dzsudzsák egy éve igazolt Oroszországba, az Anzsi Mahacskalában egyetlen gólt sem szerzett, a Dinamóban egy hete talált be először. Csapata még így is utolsó a bajnokságban.