![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Belga gólkirály jöhet Újpestre
A Nemzeti Sport információi szerint az Újpest előrehaladott tárgyalásokat folytat Wesley Sonckkal, 55-szörös belga válogatott csatárral, aki az előző szezonban a Lierse-ben futballozott. Jelenleg szabadon igazolható.
A 34 éves belga nem akármilyen fogás lenne, még annak ellenére sem, hogy jócskán túl van a csúcson. 2000-ben került a Genkhez, ahol három évig játszott, 93 meccsen 66 gólt rúgott. Volt belga gólkirály, az év játékosának is megválasztották. 2003-ban került az Ajaxhoz, bajnokságot nyert. Onnan a Mönchengladbachba, majd a debrecent az EL-rájátszásban kiejtő FC Bruges-be került.
A belga válogatottban 55 meccsen 24 gólt szerzett, amivel hazájában minden idők hetedik legeredményesebb játékosa. Ott volt a 2002-es világbajnokságon, ahol az oroszoknak be is talált. Négy éve legendás gólt lőtt a spanyoloknak, akik akkor már 710 perce nem kaptak gólt.
Roderick Duchatelet, az Újpest belga tulajdonosa többször elmondta, mindenképpen szeretne hazájából erősíteni.
A Zenit megszerezte Hulkot, Del Piero Megyeri csapattársa lehet
Az orosz bajnokságban címvédő Zenit összesen 80 millió euróért szerződtette a brazil Hulkot, illetve a belga Axel Witselt. A Portótól érkező 26 éves brazil válogatott csatár, illetve a Benficától megszerzett 23 éves belga védő is öt évre szóló megállapodást kötött a szentpétervári klubbal. Oroszországban még egy hétig tart az átigazolási időszak.
A Zenit a Bajnokok Ligája csoportkörében is ott van, ahol a Juhászékkal, azaz az Anderlechttel, a spanyol Málagával, illetve az olasz AC Milannal játszik.
Görög sajtóhírek szerint Megyeri Balázs csapata, az Olimpiakosz egy plusz egyéves szerződést kínált Alessandro Del Pierónak, a Juventus legendájának. A hírt testvére és egyben játékosügynöke, Stefano Del Piero is megerősítette, de konkrétat egyelőre nem mondhat.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)